Kultúra

Bodor Ádám a Bukaresti Nemzetközi Irodalmi Fesztivál díszvendége

A Kolozsváron született magyar író műveinek egész estét szentel a csütörtökön kezdődő esemény.

A fesztivál honlapja szerint az első este Bodor Ádám Kolozsvárott született, Magyarországon élő íróé: Józsa Márta újságíró mutatja be a közönségnek és felolvasást tartanak a Sinistra körzet című, románul is megjelent regényéből, amelyet a Humanitas Kiadó gondozott. Románul kiadták még Az érsek látogatását (Polirom kiadó) és A börtön szaga című interjúkötetet (Curtea Veche Kiadó) is.

A magyar díszvendég, Bodor Ádám Kossuth-díjas író 1936-ban született, ott végzett teológiát, de nem vállalt lelkészi szolgálatot. 1960-tól levéltárosként, majd 1964-től egy másoló-fordító irodában dolgozott. 1965-ben publikálta első novelláját az Utunk című kolozsvári folyóiratban. 1968-tól szabadfoglalkozású író. 1982-ben települt át Magyarországra, 1984-től a Magvető Könyvkiadó felelős szerkesztője.

Művei megjelentek román, angol, német, francia, norvég, dán, olasz, bolgár, szerb, horvát, szlovák nyelven is. 2007. október 4-én mutatták be Az érsek látogatása című regényéből készült filmet, a Dolinát Kamondi Zoltán rendezésében. Munkáit a Magvető Kiadó gondozza, legutóbb Az utolsó szénégetők című műve látott napvilágot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik