A Síró játék és a Farkasok társasága című filmjeiről ismert Oscar-díjas rendező a Tokiói Filmfesztivál zsűrijének elnökeként beszélt erről.
“Úgy vélem, a moziba járás válságát az internet okozza. Akárcsak a zenéét, a könyvkiadásét, a filmét. Az internet tökéletesen megváltoztatja az emberek szokásait és jelenleg minden képlékeny állapotban van” – mondta Jordan.
A rendező arról is beszélt, hogy míg a mozizás szerinte biztosan új életre kel, a jó filmeknek nagyon nehéz dolguk van, ha be akarnak törni a széles forgalmazási piacra.
“Nagyon fontosnak gondolom, hogy a filmek ne szoruljanak be a “fesztiválok gettójába”. A fesztiválok rettenetesen fontosak, mert a megmaradt kevés csatorna egyikét jelentik a filmművészet számára, ugyanakkor az is lényeges, hogy ezek a filmek kikerüljenek a fesztiválkörforgásból és eljussanak a világ közönségéhez” – fejtette ki véleményét az ír filmes.
A tokiói filmfesztivál ironikus módon éppen a Facebook születéséről szóló A közösségi háló című filmmel nyitotta meg kapuit a hét végén. A filmmustra 50 ezer dolláros Sakura-díjáért 15 film versenyez, köztük kínai, iráni és japán produkciók. A versenyfilmeket több mint nyolcvan ország és régió pályázói közül választották ki.