Kultúra

Hétvégi tévéajánló

Szombaton jobbára 1956-ra emlékeznek a tévék, vasárnap pedig sportesemények zajlására lehet számítani, de az ördög a részletekben van.

Szombat

Október 23. sokaknak két dolgot jelentett az utóbbi években: 1, kényszerű elutazás 2, kényszerű tévézés. A könnygázra fakadás opciója nyilván nem volt elég vonzó programpont, a magyar filmtörténet pedig épp elég munícióval rendelkezik a forradalomról való megemlékezéshez.

Mintha a tévék idén is fokozott karhatalmi jelenléttel számolták volna, mert számtalanul ontják tematikus programokat. Az lesz a legjobb, ha ajánlok egy best of programot, ahol csak a legjobb 56-tal kapcsolatos műsorokat sorolom fel, illetve lesz egy mélyebb merítés, amely a “csak” jókat is kiemeli. Ezenkívül pedig azokra is gondolunk, akik kihagynák a tévét a megemlékezésből.

1956-ról, pontosabban a megtorlásról az eddigi legjobb filmet az idén 89 éves Jancsó Miklós készítette el, a Szegénylegényekről van szó természetesen, mely Cannes-ban az Arany Pálmáért versengett 1966-ban. Latinovits Zoltán, Görbe János, Madaras József és a többiek ebben a nagyszerű történelmi parabolában, időtálló remekműben 13:15-kor a Filmmúzeumon.
Következzen egy másik nagyszerű rendező, Makk Károly Philemon és Baucisza 49 percben mondja el a forradalmi létállapot rendkívüliségének következményeit egy idős házaspár (Páger Antal és Bulla Emma) sorsán keresztül – újabb óriási nevek, ezúttal 18:35-től az m1-en (említsük meg, hogy a Duna TV 21:05-kor Makk másik kapcsolódó filmjét is levetíti, az Egymásra nézve című drámát. Amit pedig az összes tévé kihagyott – később adják? – az Makktól a Szerelem, mint második legjobb ’56-os film).
Mivel az általam ismert egyik legjobb dokumentumfilmet, Lugossy László Széna tér ’56 című darabját nem vetítik a tévék, a műfajban A szabadság viharát ajánljuk, amelyet két kanadai, Colin K. Grey és Megan Raney készített a melbourne-i olimpia nevezetes magyar-szovjet vízilabdadöntőjéről, ahol Zádor Ervint lekönyökölte a szovjet bekk (képünkön). Jó példája ez a világsztárok (Tarantino, Lucy Liu, Andy Vajna) által összehozott alkotás annak, hogy kell egy témát az alapoktól kibontani úgy, hogy egy marslakó is megértse, de egy értőnek se legyen unalmas. Kár, hogy a TV2 úgy érezte, ez a film csak 1:50-re érdemel vetítési időpontot. A másik doku sem kezdődik sokkal korábban, Darvas Iván 1996-ban rögzített, a forradalomhoz kötődő emlékeit (Darvas Iván emlékei…) 1:45-kor indítja a Duna TV. A kiváló, akkoriban már sztárszínész kiszabadította a börtönből bátyját, ami miatt később börtönbe is kellett vonulnia.

Most pedig következzen a második kör, amelyből az érdeklődők kaphatnak még a témában. Reggel 8:20-tól kezdődik a Duna TV-n A Corvin köztől Párizsig című dokumentumfilm, ami Sujánszky Jenő egykori elítélt, majd Corvin-közi szabadságharcos életét és személyiségét mutatja be (alakja megjelenik Spiró György legújabb, szintén az 56 után történtekkel foglalkozó könyvében, a Tavaszi Tárlatban). Az m2-n 18:15-től pedig a kiváló Litauszky János Titkolt örökség című dokumentumfilmje négy kivégzett forradalmár gyerekeit mutatja be, sorsukon át pedig a megtorlás évtizedekig tartó hatását. 1956 tisztességes képi megjelenítéséért rakjuk ide a Szabadság, szerelem című Goda Krisztina-filmet, mely a Viasat3-on 22:00-tól megy majd, és ahol végre nem két, ködből kibukkanó orosz katona jelenti majd a bevonuló orosz csapatokat.

Bár ilyet nem szoktunk, kénytelenek vagyunk beiktatni egy ellenajánlót is: mit ne nézzenek meg, amennyiben hallgatnak ránk. Az m1 valami ismeretlen okból az angol-magyarnak állít emléket október 23-án, a 6:3, avagy Játszd újra, Tutti! Tímár Péter nem legkiemelkedőbb alkotása, történetnek sem állja meg a helyét, vígjátéknak kevéssé vicces, de komolyan venni sem lehet. Az RTL Klub 0:20-tól az 56 csepp vér című musicalt adja, Rómeó-Júlia-történettel csak totálisan kimunkált, átgondolt, megvalósítható filmet szabad ma csinálni, ami pedig a mai magyar filmes állapotokból következően max. Kocsis Ágnesnek jöhet össze, de ezt a filmet más rendezte. 19:30-kor ez a csatorna megpróbálja elszipkázni a forradalom helyett romantikára szomjazó nézóket, kár, hogy ehhez a 9 és 1/2 randit hívta a TV2 segítségül, amely kétségkívül sikeres volt a maga idejében, de tán hagyjuk meg az szép emlékeket, ne törekedjünk a lerombolásukra.

És akkor a többieknek: 13:35-kor az RTL Klubon Forma 1-es időmérő edzés a vadonatúj jeonnami pályáról, ahol még mindenki újonc, ezért nagyon izgalmas, és a papírformát tán borító sorrendet várhatunk az edzés végére. 21:20-kor a mai napon filmhabzást produkáló TV2 az A. I.- Mesterséges értelem című filmmel végre elkapta a szarva közt a tőgyit, prezentálván az utóbbi évek egyik legjobb Spielberg-filmjét. És végül egy méltatlanul ritkán emlegetett magyar színészóriás, Mensáros László egyik nagy szerepét játssza el az Aranysárkányban (de a kisebb szerepeket is Latinovits, Kern András, Bodrogi Gyula játssza), Kosztolányi Dezső regényének 1966-os feldolgozásában a Filmmúzeumon 14:50-től, melyet a Mensárost bemutató portréfilm követ.

Vasárnap

Ha már tegnap éjjel nem volt erőnk megnézni Darvas Iván visszaemlékezéseit, az m1-en 13:00-kor kezdődő Hogy volt!? adásában legalább a legjobb tévés felvételeiből csemegézhetünk (bár a színész maga sosem szerette visszanézni magát régebbi felvételeken, mivel szerinte elavultak, idejétmúltak lettek).

13:30-kor megnézhetjük, milyen verseny kerekedik az előző nap kialakult rajtsorrendből Dél-Korea első F-1-es futamán, mindezt az RTL Klub közvetíti. 14:05-kor kerülünk bajba, hisz a sport1-en elkezdődik a holland szuperrangadó, a PSV-Feyenord meccs, ki ne tudná, hogy az előbbiben Dzsudzsák Balázs mára meghatározó játékossá lett.

Este térünk vissza a képernyő elé, szintén gondban, mert bár egyeduralkodónak tűnik Christopher Nolan Batman: Kezdődik-je (20:00, RTL Klub), azért a Duna II. Autonómia 20:15-kor elindítja az Álom.net című filmet, és ez komoly konkurenciát jelent (jó, ez annyira komoly, mint ezt a filmet a határon túli magyarság nemzettudatának erősítését magára vállaló tévéadónak műsorra tűznie ezt a tinivígjáték-próbálkozást). De az Őfelsége pincére voltam is egy lehetőség, hisz mostanság mintha nem dívnának a Jiri Menzel-filmek a tévében, így külön hálásak lehetünk a Duna TV-nek (21:55). Az örök gyerekek pedig 22:15-től A vadnyugat címmel útjára induló ismeretterjesztő sorozatban tudhatják meg az igazat Billy the Kidről, Jesse Jamesről és a többi pernahajderről – a Spektrum TV-n.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik