Kultúra

Ismét Magyar Festészet Napja

A Magyar Nemzeti Galéria lesz a fő helyszíne az idei Magyar Festészet Napja rendezvénysorozatnak.

Nyolc éve rendezték meg először a Magyar Festészet Napját, azzal a céllal, hogy felhívja a közönség figyelmét a magyar festészet értékeire. A programok minden évben október 18-a köré csoportosulnak, mivel ekkor van Szent Lukács napja, aki az orvosok és a festők védőszentje.

Idén sincs ez másként, a programok október 11-től október 18-ig tartanak. Ez idő alatt országosan számos program és kiállítás várja a festészet iránt érdeklődőket, amiken ráadásul belépti díj nélkül vehetnek részt a látogatók.

A rendezvénysorozat egyik kiemelt helyszíne a Magyar Nemzeti Galéria (MNG), ahol Doyenek IX. címmel nyílik kiállítás október 14-én. A tárlaton a hetvenedik életévüket betöltött kortárs festőművészek munkái lesznek láthatóak egészen október 30-ig, a megnyitón pedig életműdíjat adnak át annak a művésznek, aki „példát nyújthat és kiindulópontul szolgálhat” a jelen és a jövő alkotói számára.

Az MNG mellett mindenképpen említést érdemel a Jászi Galéria Cirkusz című tárlata, ahol egy egészen egyedülálló merítést kaphatunk a 20. századi magyar művészek cirkusz tematikájú képeiből, többek között olyan művészek munkáin keresztül mint Aba-Novák Vilmos, Kondor Béla, Szabó Vladimir vagy Victor Vasarely.

A programhoz többvidéki helyszín is csatlakozott, így a szegedi REÖK is, ahol a tizennégy év működő Élesdi Művésztelep művészeinek munkáiból rendeznek tárlatot és természetesen nem maradhatott ki Pécs, ahol Festők szabadon címmel rendeznek szabadtéri tárlatot.

A programsorozatról bővebben a Magyar Festészet Napja hivatalos weboldalán olvashatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik