Na mármost, a poptörténetben volt pár – jó pár – ilyen vagány, aranyos és jól éneklő csaj. Az egyik például Katy Perry október 1-jei budapesti koncertjének másnapján pont ugyanott lépett fel, ahol az ifjú sztár 24 órával korábban. Neve Kim Wilde, és jelenleg főállású kertészmérnök, mikrofont pedig kizárólag elég komoly haknik keretében fog a kezébe. Ez történt itt nálunk is: hozzá hasonlóan letűnt sztárokkal nyomott egy olyan bulit a Sportarénában, aminek keretében mindannyian csak azt a néhány dalukat énekelték el, amire mindenki emlékszik. Hogy Katy Perry 20 év múlva hasonló rendezvényeken lesz-e látható, vagy tisztesebb karriert fut be, azt persze most, pár sláger és két, az említett számoktól eltekintve meglehetősen lapos nagylemez után még nem lehet tudni – minden benne van a pakliban. Egy viszont már jelenleg is biztos: a csaj nemcsak eljátssza, hogy van benne spiritusz, mert nagyjából csakis rajta múlt, hogy nem lett már ebből a fellépéséből is brutális hakni.
Ez a koncert ugyanis jobbára csak egyfajta függeléke volt annak, hogy Katy Perry nagy hírverés közepette Budapesten forgatta következő klipjét. Ő maga el is mondta: hálából nyomta ezt a „kis” bulit, majd többször is hozzátette, hogy tavasszal rendes turnéval, nagy show-val is visszatér, sőt meg is eskette begörbített kisujjal a nagyérdeműt, hogy mindenki megjelenik, és akkor régi haverokként üdvözölhetjük egymást. Elöljáróban viszont nem nagyon lehetett hallani arról, hogy cirka 55 perces játékidőt és elég lapos látványvilágot kapunk, márpedig egy ilyen kaliberű sztártól nem ezt várja az ember, és hát a jegyárak sem erre engedtek következtetni. Khm.
A terembe lépve persze már lehetett valamit sejteni, mert a négy darab műanyag fagylaltból, ugyanennyi korong alakú, plusz 12 botnyalókából, meg egy kivetítőből álló díszlet valószínűleg (de legalábbis remélhetőleg) messze nem a teljes kelléktára egy rendesebb Katy Perry-koncertnek. Hozzá kell tenni: a kínálati oldalnak megfelelt a kereslet is, mert még a lefüggönyözött terem is meglehetősen üres volt – na de sebaj, nézzük a dolog pozitív oldalát: a szülők kíséretével érkező sok hatéves így legalább vígan fogócskázhatott, a 12 éves nővéreik meg fotózhatták őket, miközben egy DJ pakolta egymás után a sexy, pleasure, lust, stb. szavakat frekventáltan használó slágereket. (Tudták egyébként önök, hogy egyes hetvenes évekbeli rocklemezeken állítólag visszafelé rögzített sátánista üzenetek hallhatók, amelyeknek célja az ifjúság megrontása?) Az apukák és anyukák ezalatt csendben tűrtek, az elenyésző számban, leginkább celebek (vagy olyasfélék) formájában jelen lévő 20-40 közti korosztály pedig erősen ásítozott.
Aki most botrányt vizionál, az a hosszas propozícióban foglaltak dacára téved. Katy Perry ugyanis jött, és fapados show-val is minőségi szórakoztatást rendezett, közmegelégedésre. A hangzás mondjuk olyan volt, mintha egy nu metal zenekart betoltak volna egy különösen rossz diszkóba (a két gitár meg a szintetizátor műanyag hangjai birkóztak ordenáré módon egymással), a kivetítő meg egy fényújságnál is bénább volt, de a csajnak van tüdeje, és a többi hangképző szerve is jól működik, a színpadon meg a vele egyívású sztároknak jobbára alanyi jogon járó, sőt kötelező koreográfia nélkül is tudja, hol a helye. Csacsog, viccel, ugrál, pózol (John Lydon óta ő mereszti a legdurvábban a szemeit), de nem egy pozőr, ugyanakkor a „szomszédlányos” stílusra sem játszik rá túlzottan, mondhatni önmaga. Egy vagány, aranyos, jól éneklő lány, aki kitűnően érzi magát a színpadon, és ott is van a helye.
Továbbmegyek: az igazság az, hogy a hátrányoknak megvolt a maguk előnye is. Egyfelől: az elvárható show elmaradt, a játékidő pedig rövid volt, így viszont töltelékdalok is csak alig akadtak: egyből a Hot n’ Cold-I Kissed a Girl kettőssel indult a műsor, aztán hamar jött a Teenage Dream is, plusz kiderült, hogy az E.T. milyen nagyot tud szólni így koncerten, és nem terelte el a figyelmet az apróságokról se semmi. (Igazi extrákra persze nem kell gondolni, de a csajjal csókolózós sláger például kapott egy finom bárzenés intrót, és volt egy talán spontán ráadás is, ahol a művésznő akusztikus gitárral a kezében pont kellő mértékig érzelegte el a Thinking of You-t.) Másfelől meg legalább kiderült, hogy milyen Katy Perry olyankor, amikor – a bulvármagazinok egyik kedvenc kifejezésével élve – „testközelben” van.
Az persze nagy kár, hogy a körülmények még erre sem erősítettek rá, mert mindez akkor működött volna igazán, ha valami kisebb helyen rendezik meg ezt az egészet, mindenesetre a rosszmájúság félretehető, mert még így, egy tátongó hodályban sem veszett el a produkció, és ez azért sokat ígér az állítólagos jövő tavaszi, remélhetőleg teljes tűzerejű Katy Perry-koncerttel kapcsolatban is. Noha a legszebb az volna, ha egyszer a Szigeten lehetne crowdsurfölni kajla németek tenyerein a California Gurlsre egy forró nyári estén, már az sem lesz rossz, ha ez a bizonyos 2011-es buli megvalósul, mert annyi kiderült ebből a szűk egy órából, hogy lehetünk bizakodók a csaj jövőjét illetően. Rövidtávon legalábbis biztos – a többi meg kit érdekel, elvégre rágógumi-popról beszélünk, vagy mi a szösz.
