Kultúra

Jorge Luis Borges ismeretlen soraira bukkantak

Jorge Luis Borges argentin költő mindeddig ismeretlen verssoraira bukkantak a Buenos Aires-i Nemzeti Könyvtár dolgozói többéves kutatómunkájuk során.

A műveket a nagy hatású író számtalan jegyzete és személyes könyvtárának mindeddig az intézmény raktárában “elfelejtve” pihenő nyolcszáz kötete mellett találták meg.

Az eddig rejtve maradt költemény mintegy tízsoros, és Borges egy 1923-ban megjelent német nyelvű egyháztörténeti mű hátsó borítójára írta. A könyvtár kutatói szerint a mű költészeti gyakorlat, témája alapján vélhetően 1923 és 1925 között születhetett.

Jorge Luis Borges közel húsz éven át igazgatta a nemzeti könyvtárat, amely évtizedek óta raktározza a költő által az intézménynek adományozott több száz kötetet. A könyvtár dolgozói szerint korábban nem vették észre, hogy a könyvekben jegyzetek is vannak.

Két kutató 2004-ben vágott bele a költő gyűjteményének átfésülésébe, a többéves kutatómunka eredményeként nemrég jelent meg Borges, libros y lecturas (Borges, könyvek és jegyzetek) című kötetük. A több mint négyszáz oldalas összegzés a XX. század egyik legnagyobb hatású költőjének tartott Borges jegyzeteinek elemzése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik