Kultúra

Folytatódik a Harry Potter sorozat?

Harry Potter talán még visszatérhet - mondta J. K. Rowling, a Harry Potter-regényfolyam szerzője a The Oprah Winfrey Show pénteki adásában.

A 45 esztendős brit írónő – akit Nagy-Britannia egyik leggazdagabb asszonyaként emlegetnek – a héten Edinburgh-ban beszélgetett a talk show háziasszonyával, és az erről készült felvételt pénteken mutatták be az amerikai ABC televízióban.

Rowling elmesélte, hogy milyen nehézségeket okozott számára a hirtelen rászakadt hírnév. Mint mondta valójában második amerikai könyvbemutatóján, a rajongókkal való találkozása során érezte át a “Beatles-mániát”. Arról is vallott, hogy bár korábban mindig azt válaszolta, megbirkózott a rá nehezedő nyomással, igazság szerint voltak pillanatok, amikor ez csak egy cérnaszálon függött.

Az írónő kitért arra is, hogy a Harry Potter történetek szereplői még mindig a fejében vannak, és bármikor képes lenne rá, hogy írjon még róluk néhány történetet.

“Nem mondom, hogy nem folytatom” – magyarázta Rowling, hozzátéve, hogy most úgy érzi, új szakasz kezdődik írói pályafutásában.

A varázslótanoncról szóló regénysorozat világszerte 400 millió példányban fogyott el, a kötetből pedig nagy sikerű filmszéria készült. A regény befejező része, a Harry Potter és a halál ereklyéi 2007-ben került a könyvesboltokba több mint 90 országban, és megjelenése első 24 órájában csak Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban 11 millió példányban kelt el. Az utolsó kötet két részben mutatkozik be a filmvásznon, az első részt novemberben kezdik forgalmazni. A magyar premierre november 25-én kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik