Kultúra

A Neue Zürcher Zeitung Polgár Lászlót gyászolja

A napokban elhunyt Polgár László operaénekest méltatta keddi számában a svájci lap.
Kapcsolódó cikkek

A tekintélyes svájci napilap méltatta a basszista sokoldalúságát, kiemelkedő hangadottságait és előadóművészi tehetségét, “összetéveszthetetlen személyiségét”.

Lágy, meleg árnyalatú, ugyanakkor erőteljes, zengő hangja és a megjelenéséből áradó méltóság – mindezek predesztinálták őt az olyan nagy szerepekre, mint a Varázsfuvola Sarastrója, Verdi Don Carlos című operájának II. Fülöpje, a Fidelio Roccója vagy Gurnemanz Wagner Parsifal című operájából – sorolta többek között a cikk írója.

E szerepek legtöbbjét a Zürichi Operában is játszotta, felejthetetlen alakítást nyújtva. Kiváló énektechnikája azonban azt is lehetővé tette számára, hogy újra és újra könnyedebb bel canto darabokat és Mozart-énekműveket is énekeljen. Minden bizonnyal ez is hozzájárult, hogy basszus énekhangja harmincéves karrier után is friss hangzású volt – írta a NZZ.

Az operai előadások mellett dal- és koncerténekesként is aktívan tevékenykedett, és nyitott volt elfeledett vagy ritkán előadott művek újrafelfedezésére is. Nem volna teljes a kép, ha csak Polgár komoly szerepeiről esne említés – írta a lap, elismeréssel adózva Polgár egyéni humora előtt.

A nemzetközi hírű, Grammy-díjas magyar művészt vasárnap, életének 64. évében érte a halál. Polgár László a világ legismertebb operaházaiban szerzett elismerést, 1991 óta a Zürichi Opera tagja volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik