Kultúra

Különleges programok a magyar dráma napján

Lesz kiállítás, szoboravatás és díjkiosztó is az ünnepi kínálatban.

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, s új művek születését ösztönözzék. Az ünnep alkalmából Major Tamás arcai címmel nyílik kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A mintegy 60 fotó mellett a kiállításon megtekinthetők jegyzetelt rendezői és szereppéldányok, és eddig sehol nem publikált levelek a művész hagyatékából.

A tárlat címe kettős értelmet kapott: a Majort más és más jellegű szerepeiben ábrázoló felvételek mellett a szervezők azt is dokumentálni szerették volna, hogy a művésznek milyen szerepe volt az ötvenes-hatvanas évek idején a színházi politika és az általa igazgatott Nemzeti Színház műsorának alakulásában.

Az I. kerületi Horváth-kertben felavatják Ligeti Miklós 1945-ben elpusztult Déryné-szobrának rekonstruált másolatát. Több színház különleges programokkal várja a közönséget: az egri Gárdonyi Géza Színházat az igazgató vezetésével járhatják be az érdeklődők, a Miskolci Nemzeti Színházba ellátogatók két készülő produkció nyílt próbájába tekinthetnek be, a veszprémi Petőfi Színházban pedig operabarátok köre alakul.

A Színházi Dramaturgok Céhe és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet díjátadójára este az Új Színház Bubik István Stúdiószínpadán kerül sor. Átadják a Szép Ernő-díjat, amelyet idén a Romlás című drámájáért Bartis Attila kap – a darabot Szikora János rendezte a Vígszínházban -, valamint eddigi drámaíró munkásságáért Garaczi László, életművéért pedig Tolnai Ottó is átvehet.

A Színházi Dramaturgok Céhének éves díját Nádas Péter Szirének című drámája kapja, amelyből az átadót követően Takács Katalin, Huszár Zsolt és Radnai Annamária részleteket ad elő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik