Kultúra

Budapestre jön a Killing Joke

A most bejelentett, „last minute”-jellegű koncertre nem egészen három hét múlva, október 5-én kerül sor az A38 hajón.

A 32 éve alakult brit zenekar minden idők egyik legnagyobb hatású együttese: noha általában „csak” a posztpunk és az indusztriális rock meghatározó csapataként szokás rájuk tekinteni, valójában a Nine Inch Nailstől a Metallicán át a Nirvanáig zenészek generációit és stílusok sokaságát inspirálták. Jelentőségüket a legjobban talán az bizonyítja, hogy Kurt Cobain a Nirvana Come as You Are című számának nyitótémáját bevallottan a Killing Joke-tól kölcsönözte (ebből később félreértések miatt egyébként majdnem per is lett, de végül az ellentétek rendeződtek, és a Nirvana egykori dobosa, Dave Grohl játszott is a Killing Joke-ban).

Három évtizedes felállása alatt a csapat maga is sok változáson ment keresztül: kezdeti vad, pulzáló zenéjük először majdnem poppá szelídült (ekkoriban született legnagyobb slágerük, a Love Like Blood), majd minden korábbinál keményebb lett. A politikus-apokaliptikus szövegeiről is ismert együttes zenei változásaiban természetesen számos tagcsere is szerepet játszott, melyek közül a legismertebb talán a nyolcvanas évek első felében történt basszusgitáros-csere volt, melynek során az alapító – és később Paul McCartney-val is zenélő – Martin „Youth” Glovert a sok más zenekarból ismert Paul Raven váltotta.

A zenekar eredeti felállása azóta nem dolgozott együtt, Raven 2007-es tragikus halála után azonban a négy alapító úgy döntött, hogy itt az ideje túllépni az ellentéteken, és újra összeálltak. Együttműködésük első eredménye az október 1-jén megjelenő Absolute Dissent című albumuk, amelynek boltokba kerülése után négy nappal Budapesten is fellépnek. A koncertre elővételben 4000, a fellépés napján 5000 forintért lehet belépőt váltani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik