Kultúra

Popzene vigyázzállásban

Egy újabb önálló életet élő, előadója kilétét is elhomályosító sláger – és ami mögötte van.

Túl nagy revelációra mindenesetre senki ne számítson, ugyanis a felvétel több mint 40 esztendős, és végig négy vigyázzban álló (illetve három álló és egy ülő) srác látható rajta, akik közül jobbára csak egy mer bevállalni némi csípőtől fölfelé induló, ennél fogva meglehetősen furcsa, rángatózó mozgást. De hát mit lehet tenni: míg ma már az iskolában sem húzza ki senki magát, akkoriban a popzene is csak egyenes háttal volt az igazi – és ez azért annak is nosztalgikus lehet, akinek még a szülei is éppen csak, hogy éltek a hatvanas években. Egyszóval, hölgyek és urak, fogadja nagy szeretettel mindenki a Monkees együttest Neil Diamond dalával, az I’m a Believerrel.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik