Kultúra

Paul McCartney után sóvárog az MGMT

A Beatles legendás tagja korábban azt nyilatkozta, hogy szeretne együtt dolgozni a duóval, eddig azonban nem történt előrelépés az ügyben.

Az MGMT frontembere, Andrew VanWyngarden azonban még mindig nagyon szeretné, ha megvalósulna az együttműködés. „Tavaly nyáron felléptünk együtt, de a közös munkából semmi nem lett – mondta a zenész. – Pedig nagyon szeretnénk vele dolgozni, mert nagyszerű dalszerzőnek és rendkívül érzékeny zenésznek tartjuk. A basszusjátéka pedig hihetetlen – egyértelműen ő a kedvenc basszerünk.”

Paul McCartney annak idején egyébként nem állította egyértelműen, hogy a kollaborációra sor kerül majd, és azt is elmondta, hogy ő nem fog kezdeményezni. „Szeretem az MGMT-t. Szívesen is dolgoznék velük valami táncosabb zenén – mondta a zenész. – De magától kell jönnie a dolognak. Először is beszélnünk kell róla – és én nem hívhatom őket. Ha ők keresnélnek meg engem, megkérdezném, hogy honnan szerezték meg a számomat, de benne lennék a dologban.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik