És már ki is értem a Szigetre. Valami rémlik, szerintem én már jártam itt. Illetve kicsit gyanús az egész, mert előre köszönnek néhányan, akiknek például nem tudom a nevét sem. A legmeglepőbb, hogy a bringatárolós srác közölte velem, hogy van a zsebemben két cédula, ami a biciklim tárolását hivatott segíteni. És tényleg. Szóval lehet, hogy az első nap előtt is van (volt) itt élet. Az óriási meglepetésemet követően aztán neki is vágtam feltérképezni a terepet és annyi már most bizonyos, ezúttal a hollandok vannak a legtöbben. Első utam a nagyszínpadnak nevezett, ami leginkább egy hatalmas homokos Beachre emlékeztető terület egy óriási színpaddal, köszönhetően az elmúlt hét esőzéseinek, ugyanis felszórták homokkal az egész nézőteret. Ez a későbbiekben még a háziorvosok kedvenc betegségéhez tartozó (a nevezett sziget-betegség) tüneteinek egyik fő kiváltó oka lesz.
Az emberek viszont nagyon szépek. Tényleg. Boldogok, fiatalok, vidámak és szeretik egymást, minket. Meg is szeretgettem őket és elkezdtem az ismerkedést az idegen ismerősökkel. Mindezt pedig egy tál indiai zöldséges rizs elfogyasztása közben. A kajára kitérve: hatalmas adag volt, és annyi fűszer volt benne (főleg csípős), hogy valós ízekkel nem sikerült találkoznom benne, mindezt pedig 1400 Ft-os egységáron szereztem be a nemzetek konyhájának indiai részlegén. Az étterem “teraszáról” pedig végig élvezhettem a Gwar humoros horrorshowját. Jó volt. Vagy vicces. Aztán portyáztam még egy kicsit, de egyelőre annyi az élmény, hogy még emésztenem kell egy kicsit. Akárcsak a késői ebédemet.
Ha megemésztettem, újra jelentkezem!
