Kultúra

Harmadik hete legyőzhetetlen az Eredet az amerikai mozikban

Leonardo DiCaprio álomtolvajthrillere az elmúlt hétvégén is legyőzhetetlennek bizonyult az észak-amerikai mozikban.

Az Eredet, amely immár harmadik hete uralja a kasszasikerlistát, 27,5 millió dollárt (csaknem 6 milliárd forintot) hozott, 193,3 millióra (41,7 milliárd forintra) növelve eddigi amerikai összbevételét.

Amikor egy filmnek ilyen hatása van, valami beindul, és egy országos – ha nem nemzetközi – párbeszéd alakul ki, amelyben nemigen jutnak szóhoz az újonnan érkezők – mondta Paul Dergarabedian, a Hollywood.com boxoffice-elemzője.

Ennek megfelelően a nézőkért vívott küzdelemben Christopher Nolan sci-fijével szemben alulmaradt mind a három múlt héten debütált film: Steve Carell új mozija, a Gyógyegér vacsorára 23,3 millió dolláros (5 milliárd forintos) bevétellel a második, a Kutyák és macskák 3D-s folytatása, A rusnya macska bosszúja 12,5 millió dollárral (2,7 milliárd forinttal) az ötödik, a Zac Efron főszereplésével készült Charlie St. Cloud halála és élete című film pedig 12,1 millió dollárral (2,6 milliárd forinttal) a hatodik helyen nyitott.

A Gyógyegér a harmadik helyre szorította Angelina Jolie kémfilmjét, a Salt ügynököt, amelynek bevétele az előző hétvégihez képest 47 százalékkal, 19,2 millió dollárra (4,1 milliárd forintra) esett vissza. Ez azonban nem szokatlan jelenség, a nyári mozis csúcsszezonban a slágerfilmek gyakran 50 százalékos visszaesést is produkálnak második hétvégéjükön.

Az észak-amerikai mozik összbevétele a gyenge nyár eleji kezdés után immár ötödik hete folyamatosan emelkedik: az elmúlt hétvégén 145 millió dollár (31,3 milliárd forint) volt, ami 15 százalékkal több, mint a tavaly év azonos időszakában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik