Kultúra

A producer folytatná a Ragadozókat

Robert Rodriguez szerint a Ragadozókkal csak tesztelték a piacot és még korántsem lőtték el az összes ötletüket.

Antal Nimród 40 millió dollárból készült Ragadozók-ja eddig már 95 millió hozott és úgy tűnik a számok ismeretében a film producere is elgondolkodott a folytatáson. Robert Rodriguez most interjúban erősítette meg, hogy terveznek második részt. Mint mondta a Ragadozókkal csak tesztelték a piacot, éppen ezért ez a film kisköltségvetésű volt, majd hozzátette, hogy nem akarták ebben ellőni az összes ötletet.

A producer úgy képzeli, hogy az első film megalapozta az új sztorit, a helyszínt és a közeget, az igazán őrült ötleteket pedig csak ezután dobják majd be. Rodriguez fejében a folytatás alapötlete már össze is állt, de a címről egyelőre még fogalma sincs. Az ötletest a továbbiakban az írókra bízza és egyelőre az sem foglalkoztatja, hogy ki rendezi majd az esetleges folytatást. Antal Nimród nevét nem említi az interjújában, de annak is kicsi a valószínűsége, hogy Rodriguez rendezze. A producer szerint a Sin City 2-ik részére várnak tőle a legtöbben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik