„Minél kevesebbet mondhatok a magaménak, annál boldogabb vagyok” – énekli a Like a Hobo című dalban a brit zenész, és alkalmi közönsége – egy lerobbant, kocsironcsokkal teli útmenti tanya lakóközössége – pontosan ebben a szellemiségben is díjazza: haramiának öltözött táncosával egyetemben egy jó nagy fityisz a jutalmuk a produkciójukért. Pénzt majd a Szigeten sem kell neki dobálni a színpadra, amikor augusztus 23-án fellép az A38-Wan2 színpadon, de némi tapsot és ovációt szerintünk megérdemel, mert igen príma csavargózenét játszik.
- 13:18 Duarte-ügy: a játékos ügyvédje hazugsággal vádolja az Újpestet és megalázásról ír
- 12:57 Bongor: Azt nem írtam bele a dalba, hogy kijöttek apám kollegái, és elvitték az összes fegyvert a házból
- 12:37 Russell az élen, Hamilton a falban a szezon utolsó szabadedzésén
- 12:11 Száz éve szól a rádió – Nemzetegyesítés, propagandaeszköz, tömegszórakoztatás
- 11:55 Kétharmados támogatottság a Tisza nyíregyházi jelöltje mögött a 21 Kutatóközpont szerint
- 11:40 Bűnügyi felügyeletbe került a Szőlő utcai javítóintézet ügyintézője, négy hónapig a lakását sem hagyhatja el
- 11:17 Megtörtént a nagy bejelentés: Imre Bence Veszprémbe igazol
- 11:00 A dán kézikapitány a KO-győzelem után: A magyarokat is meg akarjuk verni
- 10:58 Harminchárom gyereket ölt meg az óvodát támadó szudáni drón
- 10:49 Orbán Viktor: „„Aki gyerekekhez nyúl, miszlikbe kell aprítani!” – Kecskeméten tartott „háborúellenes gyűlést” a DPK
- 10:40 Rejtett kamerákkal és mikrofonokkal is próbáltak KRESZ-vizsgát tenni
- 10:30 Dróntámadás Csernobilban: megrongálódott a szarkofág
- 10:11 Egyetlen krízis sem oldódik meg magától – vallja az ember, aki elkapta Oszama bin Ladent
- 10:01 Szijjártóék megígérték, hogy segítenek, a Szerbiából kiutasított fiatalok szerint azonban hazug indokokkal akadályozzák ügyük tisztázását
- 09:55 Meg akart fojtani egy orosz nyugdíjas egy kamaszlányt, mert ukrán kémnek nézte
- 08:19 Nagy Ervin: Belarusz előszobájában élünk
- 08:02 A kutyáját próbálta megmenteni, belehalt az amerikai férfi
- 11:40 Bűnügyi felügyeletbe került a Szőlő utcai javítóintézet ügyintézője, négy hónapig a lakását sem hagyhatja el
- 06:58 „Ha ez az isteni rend ért minket, akkor itt boldogulunk” – kárpátaljai magyarok mesélnek arról, miért nem indította őket útnak a háború
- 21:29 „Én ezt nem fogom kibírni” – egy gyermekotthonból elszökött 11 éves fiú történetét mutatta be Magyar Péter és Bódis Kriszta
- 09:55 Meg akart fojtani egy orosz nyugdíjas egy kamaszlányt, mert ukrán kémnek nézte
- 08:59 24/7: Ezért nem hasít a PornHub Oroszországban
- 22:59 Óriási győzelemmel hangolt a magyarok elleni vb-meccsre az olimpiai bronzérmes
- 09:32 Körmend fideszes polgármestere eltörölné a pár hónapja bevezetett telekadót
- 09:50 Kézi-vb: nem lehet elégszer visszanézni Szemerey japánok elleni dupla védését
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
