Kultúra

Kórus adja elő az élet kódját

Brit kutatók és zeneszerzők olyan kórusművet álmodtak meg, amelyben az énekesek saját genetikai kódjuk részleteit éneklik el.

Az ötlet Andrew Morley zenésztől származik, aki az emberi DNS-t alkotó négy vegyület mindegyikéhez egy-egy hangjegyet rendelt, mivel feltűnt neki a hangsorok és a genetikai kódok közti hasonlóság. Ezt követően konzultált egy zeneszerzővel, Michael Zev Gordonnal, akit megihletett az ötlet.

Gordon a BBC-nek elmondta, hogy a genetikai kódot kétféleképp látta: egyrészt hangjegyekké alakítható nyersanyagként, másrészt pedig csodaszerű, szépséges dologként. Végül a két nézőpont eredményeképp született meg a mű.

A negyvenfős kórus tagjai egy kutatás résztvevői, amelynek irányítói arra próbálnak fényt deríteni, hogy miben különböznek genetikailag a nagy énekesek a társadalom többi tagjától. Ezért mindegyikük DNS-ét dekódolták.

A kutatás eredményének közzétételére egyelőre még várni kell, de addig is meg lehet hallgatni a részletek zenei interpretációját. A mű egy egyszerű ritmikus dallamot megjelenítő hanggal kezdődik, amelyhez fokozatosan csatlakoznak a többiek, a szaporodás biológiai eszméjét közvetítve. A darab csúcspontján minden kórustag a maga egyedi genetikai kódját énekli – így mindenki kissé eltérő dallamot ad elő.

Az Allele című darabot szerdán mutatja be a New London kamarakórus a Királyi Orvosi Társaság székhelyén. A művet James Weeks vezényli, akinek elmondása szerint az alkotás a genom kivételes csodáját testesíti meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik