Kultúra

A sikerlista harmadik helyén a Ragadozók

Antal Nimród múlt héten bemutatott filmje eddig 25 millió dolláros árbevételt hozott.

Több mint 25 millió dolláros (5,6 milliárd forintos) hétvégi bevételével Antal Nimród Ragadozók című akcióhorrorja az észak-amerikai kasszasikerlista harmadik helyét szerezte meg premierhétvégéjén. A lista élén a Despicable Me című háromdimenziós animáció végzett.

A Universal Picture első 3D-s animációja elsősorban a családosokat vonzotta: 60,1 millió dollárért (13,3 milliárd forintért) váltottak rá jegyet a nézők. A Despicable Me egyaránt megnevetteti a gyerekeket és a szülőket. Az animáció főhőse a gonosz Gru, aki el akarja lopni a Holdat. Tervének átgondolására készteti azonban, amikor három árva kislány ahelyett hogy megijedne tőle, pótapának szemeli ki őt.

A Ragadozók 25,3 millió dolláros bevételt hozott a hétvégén. Az 1987-es Ragadozó című horror második folytatása a 20th Century Fox stúdióban készült el Antal Nimród, a Kontroll című magyar filmsiker alkotója rendezésében, a producerként közreműködő Robert Rodriguez kilencvenes években született forgatókönyvének felmelegítéséből. A sztárszereposztással – Adrien Brody, Laurence Fishburne – forgatott Ragadozók a kritikák szerint John McTiernan eredeti filmjének izgalmát idézi. Felmérések szerint 70 százalékban a férfi közönséget vonzotta az idegen bolygó dzsungelében folyó véres küzdelem egy csapat válogatott harcos és a rájuk vadászó könyörtelen ragadozók között.

A box office második helyét az Alkonyat-sorozat harmadik része, a Napfogyatkozás szerezte meg 33,35 millió dollárral (7,4 milliárd forinttal).

A Ragadozók trailere:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik