Kultúra

Képregényben is megjelenik Anne Frank élete

A holokauszt-áldozat kislány emlékét őrző alapítvány a gyerekek változó olvasási szokásaira reagál a lépéssel.

A képregénykiadást elsősorban a 14 év körülieknek szánják – mondta hétfőn a szervezet igazgatója, Hans Vestre.

A holland nyelven pénteken megjelenő 160 oldalas kötet az amerikai Ernie Colón és Sid Jacobson műve, előbbi a rajzokért, utóbbi a szövegért felel. A kiadást – csakúgy, mint egykor Anne Frank naplóját – később több nyelvre is lefordítják.

A Colón-Jacobson kettős a politikai-történelmi képregények mesterének számít, 2006-ban ők ültették át képregény formájába a 2001. szeptember 11-i merényletekről szóló hivatalos vizsgálati jelentést. Két évvel később After 9/11: America’s War on Terror (9/11 után: Amerika háborúja a terror ellen) címmel készítettek képregényt, és Che Guevara életútját is “megfestették”.

A Németországból Hollandiába menekült Frank család Amszterdamban, a Prinsengracht 263. szám alatt bujkált 1942-től. 1944-ben elárulták őket, letartóztatásukra az év augusztus 4-én került sor. Anne Frank 15 éves korában tífuszban halt meg a bergen-belseni koncentrációs táborban 1945-ben.

A bujkálás alatt írt feljegyzéseit a család két segítője mentette meg az utókor számára. Az írásokat napló formájában a holokausztot a családból egyedüli túlélőként Otto Frank – Anne apja – adta közre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.