Az értékes alkotásra még pénteken találtak rá a szemfüles berlini hatóságok, az akció során ráadásul egy nemzetközi tolvajbanda négy feltételezett tagját is rács mögé juttaták. A német szövetségi bűnügyi hivatal szóvivője elmondta, a tettesek, akik közül hárman ukránok, egyikük pedig orosz, Michelangelo da Caravaggio roppant értékes képét valószínűleg Berlinben akarták értékesíteni.
Caravaggio 1602-ben készült, Krisztus elfogatása című festményét 2008 júliusában lopták el az odesszai Nyugati és Keleti Művészetek Múzeumából. Ez volt az itáliai festő egyetlen képe, amelyet Ukrajnában őriztek. Az alkotás értékét 100 millió euróra – hozzávetőleg 28 milliárd forintra – becsülik.