Kultúra

Lily Allen azt akarja, hogy felejtse el mindenki

Lily Allen immár nemcsak a zenéléstől szeretne visszavonulni: az énekesnő vágya az, hogy teljesen elfelejtsék az emberek.

A 25 éves sztár már korábban is többször elmondta, hogy nem akar több lemezt készíteni, sem pedig turnézni, a Glamour magazinnak adott interjújában azonban minden korábbinál messzebbre ment.

„Abban bízom, hogy egy éven belül már nem hívnak meg díjátadókra és nem is jelölnek semmire, mert nem adok ki lemezt. Akkor remélhetőleg ismeretlenségbe süllyedek” – mondta az énekesnő, majd azt is elárulta: azért nem akar tovább zenélni, mert jövőre gyereket szeretne.

„Szülni szeretnék jövőre. Mivel az emberek már nem vesznek lemezeket, az egyetlen pénzkereseti lehetőség a turnézás maradt, én viszont nem akarok csecsemőkkel koncertezni menni” – fogalmazott Allen, aki egyébként egyáltalán nem sajnálja, hogy így alakultak a dolgok, sőt soha nem volt boldogabb, ugyanis partnere, Sam Cooper mellett kiegyensúlyozottabb az élete, mint valaha.

„Nem érzem már úgy, hogy harcolnom kellene bárki ellen is – mondta az énekesnő. – Nem védekezek, nem támadok, kiegyensúlyozott vagyok.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik