Kultúra

Minden korábbinál kevesebb lemez fogyott Amerikában

Az albumeladásokat mérő Nielsen Soundscan fennállása óta nem adtak el olyan kevés lemezt az Egyesült Államokban, mint múlt héten.

A cég 1994 óta készít statisztikákat a hanghordozók forgalmáról, és a május 30-ával végződő héten elkelt 4 984 000 példány az eddigi legrosszabb eredmény. Tavaly ugyanezen a héten 5,76 millió lemezt adtak el, a rekord pedig 2000 decemberének egyik hetében a mostani csaknem tízszerese, 45,4 millió értékesített album volt.

Az eredményeket közzétevő Billboard.com hozzáteszi a hírhez: bár ez egzakt adatokkal nem igazolható, könnyen elképzelhető, hogy az 1970-es évek eleje óta nem fogyott ilyen kevés album. A Billboard ezt a Soundscan-korszak előtti éves eladási adatokból kalkulálta, és a becsléssel egyetért a Universal Music Group Distribution elnöke, Jim Urie is, habár más szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a régebbi adatok bizonytalanok.

Urie ezen kívül azt is hozzátette: ezen a héten igazán nagy albumok nem jelentek meg, és júniusban sokkal nagyobb eladásokra lehet számítani. A helyzetet a szakértők mindenesetre egyöntetűen aggasztónak minősítették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik