Kultúra

Lesz harmadik Velvet Revolver-lemez

Bár az elmúlt hónapokban úgy tűnt, a Velvet Revolver felfüggesztette a működését, most kiderült, hogy a zenekar a harmadik lemezére készül.

Bár Scott Weiland távozása óta a csapatnak nincs énekese, Duff McKagan basszusgitáros belépett a Jane’s Addictionbe, Slash pedig szólólemezt adott ki, a gitáros arról beszélt az MTV Newsnak, hogy készen állnak a folytatásra, sőt dalaik is vannak az új lemezhez – méghozzá elég kemények.

„Amint befejeztük a legutóbbi turnét, és elváltak az útjaink Scottal, összejöttünk és írtunk vagy fél tucat igazán nagyszerű, szinte heavy metalos számot – mondta a gitáros. – Sokkal keményebb dalok, mint bármi, amit eddig a Velvet Revolverrel kiadtunk, úgyhogy megöl a vágy, hogy megjelentethessük végre a definitív lemezünket.”

Slash azt is hozzátette, hogy ezzel a kemény hangvétellel az eredeti elképzeléseikhez térnek vissza: „Amikor először összejöttünk Duffal és Mattel, egy tonnányi zenét írtunk, ami sosem látott napvilágot, és azok nagyon kemény számok voltak. De aztán amikor elkezdtünk együtt dolgozni Scottal, lágyítottunk a zenén, majd fokozatosan egyre könnyedebb lett az egész. Nagyon szeretem az első két lemezünket, de egyre frusztrálóbb volt, hogy milyen irányba haladunk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik