Kultúra

Kihirdették az MR drámapályázatának nyerteseit

Gabnai Katalin A jó élet című színdarabja nyerte a Magyar Rádió 4,5 millió forint összdíjazású drámapályázatát, melynek legjobb darabjait ősszel hallhatja a közönség.

Solténszky Tibor, az MR1-Kossuth Rádió Művészeti Produkciós Szerkesztőségének vezetője elmondta, hogy maguk sem gondolták, hogy a 2009 szeptemberében közétett pályázat ekkora érdeklődést vált ki: összesen 413 érvényes pályamű érkezett, többek között az Egyesült Államokból és Kanadából is.

A beérkezett munkák nagy száma miatt az előválogatást a szerkesztőség munkatársai végezték; a hattagú zsűri végül 46 pályaművet értékelt.

A zsűri nevében megszólaló Radnóti Zsuzsa dramaturg kiemelte a hasonló pályázatok fontosságát, és örömét fejezte ki, amiért az MR tematikai és műfaji megkötések nélküli kiírása változatos darabok megszületését tette lehetővé.

A zsűri végül Gabnai Katalin A jó élet című színdarabjának ítélte az első helyet, a második Benedek Szabolcs lett A tárogató című darabjával, míg a megosztott harmadik helyen Lanczkor Gábor (A malária) és Péhli Gabriella (Patthelyzet) végzett.

A nyertes írásokból az őszi szezonban készülnek hangjátékok az MR stúdióiban. A nem díjazott pályaművek közül is sok darab érdemes feldolgozásra, és a rádiós premier után a művek színpadi bemutatását is támogatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik