Kultúra

Megoperálták Bonot

A U2 frontembere súlyos hátsérülést szenvedett.

Sürgős operáción esett át Bono, miután a világkörüli turnéra készülő U2 frontembere súlyos hátsérülést szenvedett. “Bono egy müncheni kórházban esett át az idegsebészeti beavatkozáson pénteken” – tudatta az énekes szóvivője egy MP3-üzenetben az ír együttes honlapján. Bono az elkövetkező néhány napot is a kórházban fogja tölteni és csak ezután térhet haza, hogy teljesen felépüljön.

Az együttes világkörüli turnéjának (360 fok) harmadik szakasza június 3-án kezdődött volna Salt Lake City-ben. A nyitókoncertet már biztosan elhalasztják. A feszített ütemű program szerint a turné második állomása június 6-án és 7-én Anaheimben lenne, Denverben 12-én, Oaklandben pedig 16-án lépnének fel.

A koncertek elhalasztása nemcsak a rajongóknak, hanem az együttesnek is igazi csapást jelentene, ugyanis a Billboard magazin szerint a U2-turné tavalyi szakasza 109 millió dollár, azaz több mint 23 milliárd forint bevétellel zárult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik