Kultúra

Lett és svéd kulturális fővárosa lesz 2014-ben az EU-nak

Az Európai Unió tagországainak kulturális miniszterei Brüsszelben úgy döntöttek, hogy 2014-ben Riga és a svédországi Umea lesz az Európai Unió kulturális fővárosa.

Az unióban idén pontosan 25. évfordulóját ünnepli a kulturális fővárosi megbízatás, amely a jubileumi évben Isztambul és Essen mellett éppen egy magyar városra, Pécsre esett.

A programot még 1985-ben a néhai Melina Mercouri, egykoron ünnepelt színésznő, Görögország volt kulturális minisztere álmodta meg francia kollégájával, Jack Langgal. A cél az volt, hogy szemléltessék az Európai Unió kulturális sokszínűség iránti elkötelezettségét, illetve azt, hogy hogyan képes a kultúra összehozni az Európában élő embereket.

Az első kulturális főváros Athén volt, azóta Európa-szerte több mint 40 város viselte a címet.

A 2014-es fővárosokat már tavaly kiválasztották, a mostani miniszteri döntéssel pedig hivatalossá vált, hogy a lett főváros és a Botteni-öböl menti svéd város lehet majd a kultúra központja.

Közleményében a miniszteri tanács megjegyezte, hogy döntése a pályázatokat elbíráló bizottság, illetve az Európai Parlament támogató véleményén alapul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik