Kultúra

Már csak a húsz legjobb maradt a musicalpályázaton

Történelmi drámák, irodalmi átiratok és mai történetek a Madách Színház pályázatán döntőbe jutott darabok között.

A hazai musicalszerzők között rengeteg a tehetség, de kevés a megmutatkozási lehetőség – mondta a hétfői sajtóbemutatón Szirtes Tamás, színház zsűrielnöki tisztséget is betöltő igazgatója.

A pályázatra csaknem 80 művész vagy alkotócsapat nyújtotta be musicaltervének szinopszisát és öt dalát. A beérkezett művek zenei és stiláris sokszínűsége a kiírókat is meglepte, ezek közül az öt tagú zsűri húsz tervet választott ki.

Az alkotóknak őszig kell megírniuk a teljes musicaleket, amelyekből 30 perces koncertszerű bemutatók készülnek; ezekhez a teátrum előadókat és technikai segítséget biztosít. A döntőre más színházak vezetőit is várják – jegyezte meg Szirtes, hozzátéve, hogy a Madách Színház a 2010/2011-es évadban mutatja be a kiválasztott egy-két, esetleg három musicalt, míg ideális esetben a többi döntős darab máshol kerülhet színpadra.

A hétfői prezentáción a szerzők néhány mondatban ismertették musicalterveiket, illetve saját maguk vagy felkért előadók mutattak be mindegyik darabból egy-egy dalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik