Kultúra

Hetvenéves a Kóma szerzője

Május 4-én ünnepli 70. születésnapját Robin Cook, az orvosi krimi koronázatlan királya, a Kóma című regény szerzője.

Cook New York-ban született, a Columbia egyetemen szerzett diplomát, tanulmányait a Harvardon fejezte be. Egyetemi évei alatt éjszakánként vérgáz-laboratóriumot vezetett, pénzkeresetként vért vett vagy a laboratóriumi állatok ketrecét pucolta, és a folyamatos éjszakázástól csontsoványra fogyott. Az itt szerzett élmények visszaköszönnek műveiben, sok éjszakai üldözéses jelenet idézi fel a szövevényes útvesztőkkel tarkított épületegyüttesek hátborzongató világát.

A Kóma 1977-es sikere után Robin Cook szinte minden évben újabb krimivel örvendeztette meg rajongóit.
Könyveiben sikeresen ötvözi az orvostudomány tényeit a fantázia világával, egy-egy témához tudományos szempontból is alaposan felkészül, behatóan tanulmányozza a szóban forgó szakterületet.

Cook a krimi adta lehetőségekkel igyekszik a közvélemény érdeklődését felkelteni olyan témák iránt, amelyekről a hétköznapok során az emberek kevés információhoz juthatnak. Ilyen téma például a bioterrorizmus veszélye, amelyet a szerző a Vektor című regényében írt meg, és amely – Cook szerint sajnálatos módon – lekerült az újságok címoldaláról.

Ajánlott cikk:
Robin Cook hetvenéves (STOP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik