Kultúra

Újrajátszották Mark Twain temetését

Száz évvel halála után több száz ember vett részt a hétvégén az amerikai író "második temetésén".

Az Egyesült Államok minden részéből érkeztek zarándokok a New York államban lévő Elmira városkába, ahol 1910. április 21-én elhunyt Mark Twain, polgári nevén Samuel Langhorne Clemens amerikai író, publicista.

A temetés szombaton délelőtt megtartott újrajátszására sokan korabeli kosztümökben érkeztek. Az esemény annyira korhűnek bizonyult, hogy még fekete esernyőket is kiosztottak az elsőként érkező 75 vendégnek, mivel 1910-ben a temetés idején nagy vihar volt. Ezúttal az esernyők a tűző naptól védték meg a gyászolókat. Az egyik búcsúztató ugyanazt a szöveget olvasta fel, mint amellyel annak idején az elhunytra emlékeztek.

Az író 1835-ben született, és mielőtt írásra adta volna a fejét, volt nyomdászinas, vándor nyomdászsegéd, hajókalauz a Mississippin, katona és ezüstbányász is. 1865-ben a Calaveras megye híres ugró békája című burleszkelbeszélése hozta meg számára a sikert, amellyel egy csapásra az ország legismertebb humoristája lett. A világsikert két saját emlékeiből táplálkozó gyerekkönyve, a Tom Sawyer kalandjai és folytatása, a Huckleberry Finn hozta meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.