Foci

EL: Fehér Miki csapatai a döntőben

A Porto és a Braga játszhatja az Európa Liga fináléját, miután mindketten kivívták a továbbjutást az elődöntőből.

A sors úgy hozta, hogy ezen a héten egyetlen nemzetközi kupameccs végkimeneteléért kellett csak izgulnunk, elvégre a Barcelona, a Manchester United a BL-ben, a Porto pedig az Európa Ligában várhatta igen kedvező helyzetből a visszavágókat.

A Villareal a tisztes helytállás reményében (1-5 az odavágón a csodamester Villas Boas együttese ellen) várhatta az esti meccset, ehhez képest már a 17. percben megszerezte a vezetést Cani révén (1-0). Az ellenfél ugyanakkor az a Porto volt, amely idén megállíthatatlan, Hulk mákos gólja lehűtötte tehát a pislákoló hazai reményeket az első félidő végén (1-1).

Aztán ki más, mint a másik szupercsatár, Falcao köszönt be a fordulás után, eldöntve végleg azt a kérdést, ki a sorozat legnagyobb esélyese (már régóta) – 1-2. Nem hagyta azonban annyiban a spanyol csapat, öt perc alatt fordított a második félidő derekán. Előbb Capdevila talált be a 75. percben (2-2), öt percre rá Rossi 11-esből szerezte meg az újbóli vezetést (3-2). A spanyolok győzelemmel búcsúztak, a Porto várhatja a döntőt.

A másik mérkőzésen az a két csapat találkozott, amely a tragikusan fiatalon elhunyt Fehér Miklós életében meghatározó szerepet játszott, még akkor is, ha a magyar tehetség első portugál csapata éppen a Porto volt. A Bragában szórta viszont a legtöbb gólt, a Benfica Guimaraes elleni meccsén…, nos, ott pedig bekövetkezett a tragédia, 2004 elején.

Fehér Miklós portugál pályafutása:
Fehér Miklós 1998-ban igazolt a Győrből a Portóhoz. Két szezont szolgált le, mindkét évadban öt meccsen lépett pályára az első csapatban, egy gólt is szerzett. Az 1999-2000-es szezonban a Salgueiroshoz került, ahol nem szerepelt rosszul. hiszen 14 meccsen 5 góllal zárt, nem véletlen, hogy felfigyelt rá a Braga.
A kiscsapatnál volt a legeredményesebb, 26 meccsen 14 találatig jutott. A 2000-01-es szezonban visszament a Porto B-csapatához, innen igazolt a Benficához. Az első évadban 16/4, a másodikban 13/3 volt a mutatója, már ami a meccs- és góltermést illeti.
2004. január 24-én a 60. percben csereként állt be a Guimaraes-Benfica mérkőzésen, a találkozó hajrájában sárga lapot kapott, majd nem sokkal ezután összesett, és már nem tudták újraéleszteni.
A Benfica visszavonultatta 29-es mezét.

A magyar fiú emlékét máig őrzik Portugáliában, Bragában is. A kiscsapat nagyágyúkat búcsúztatott a sorozatban, elég csak a Liverpoolra vagy a Dinamo Kijevre gondolni. A PSV-t kiejtő Benfica már a 18. percben elvesztette első meccsen szerzett 2-1-es előnyét és kiesésre állt, Custódio remek fejesének köszönhetően (1-0).

Az eredmény a későbbiekben sem változott, pedig mindent megtett az egyenlítésért a lisszaboni együttes. A vereség azért fájó a vendégeknek, mert a Porto hazája bajnokságát megnyerte, a kupában is legyőzte a Benficát, ráadásul a kispadon az a Jorge Jesus ül, aki nemrég még a Braga együttesét vezette.

A hazaiak hősiesen védekeztek, volt, hogy a gólvonalról vágták ki a labdát. A játékvezető öt percet hosszabbított, de a dráma elmaradt, hacsak nem mondható annak, hogy a Braga idegenben lőtt több góllal lépett az Európa Liga döntőjébe.

A találkozó gólja:

Eredmények – Európa Liga, elődöntő, 2. mérkőzések:
Villarreal, vezette: Rocchi (olasz)
Villarreal – Porto 3-2 (1-1)
Villarreal: López – Gaspar, Musacchio, Soriano, Capdevila – Cani, Matilla (Mubarak, 58.), Cazorla (Marcena, 58.) – Nilmar (Senna, 67.), Rubén, Rossi. Vezetőedző: Juan Carlos Garrido
Porto: Hélton – Sapunaru, Rolando, Otamendi, Pereira – Guarín, Fernando (Micael, 61.), Moutinho (Souza, 52.) – Hulk, Falcao, C. Rodríguez (J. Rodríguez, 29.). Vezetőedző: André Villas-Boas
Gólszerző: Cani (17.), Capdevila (75.), Rossi (80., 11-esből), illetve Hulk (40.), Falcao (48.)
Sárga lap: Soriano (54.), Wakaso (63.), illetve Falcao (26.), Sapunaru (60.), Micael (74.), Otamendi (80.)
—————————————————————————————
Braga, vezette: Atkinson (angol)
Braga – Benfica 1-0 (1-0)
Braga: Artur – Miguel Garcia, Paulao, Alberto Rodríguez, Sílvio – Custódio, Hugo Viana – Alan, Mossoro (Kaka, 80.), Lima (Salino, 73.) – Meyong (Barbosa, 87.). Vezetőedző: Domingos Paciencia
Benfica: Roberto – Maxi Pereira, Luisao, Jardel, Fábio Coentrao – Gaitán, Martins (Kardec, 82.), Javi García, César Peixoto (Jara, 58.) – Saviola (Menezes, 87.), Cardozo. Vezetőedző: Jorge Jesus
Gólszerző: Custódio (18.)
Sárga lap: Sílvio (3.), Paulao (60.), illetve Peixoto (54.), Maxi Pereira (59.), Coentrao (76.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik