Nagyvilág
Élő
A következő, második nemzetközi ukrajnai békekonferenciát a „Globális Dél” egyik országában fogják megtartani, hogy kifejezze a "világ egységét" az orosz invázióval szemben – jelentette ki Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott interjújában.
2024. 08. 02. 19:11
Élő
Több lengyel turista látogatta meg Libanont, Izraelt és Iránt, amivel kapcsolatban el szeretnénk ismételni, hogy nem ajánljuk az utazást a régióba.
2024. 08. 02. 19:08
Élő
Kétszázötven katonája holttestét kapta vissza Ukrajna Oroszországtól az elesett katonák kicserélése révén - jelentette be pénteken az üggyel foglalkozó ukrán koordinációs testület szóvivője.
2024. 08. 02. 16:53
Élő
A francia külügyminisztérium hivatalosan is ellenjavalja, hogy az állampolgárai Iránba utazzanak, és megkérte az ott tartózkodó franciákat, hogy minél előbb hagyják el az országot.
2024. 08. 02. 15:52
Három kislány meghalt, további nyolc gyerek és két felnőtt pedig megsérült egy késes támadásban az angliai Southportban. Az eset után több álhír és összeesküvés-elmélet kezdett el terjedni a támadó személyazonosságáról. Az indulatok azóta sem csillapodtak, több városban is zavargások törtek ki.
2024. 08. 02. 15:11
Élő
A háborúpártiak óriási támadást indítottak Orbán Viktor miniszterelnök ellen a békemisszió miatt - mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.
2024. 08. 02. 14:18
Élő
A dohai Muhammad Bin Abdul Wahhab mecsetben befejeződött a péntek déli ima, és kezdetét vette a héten meggyilkolt Iszmail Haníje temetési imája, ami után az imán részt vevő több ezer ember kíséretében a Hamász-vezér holttestét a Dohától északra fekvő Lusail királyi temetőbe viszik.
2024. 08. 02. 11:52
Élő
Háled Mesállal, a Hamász diaszpóra osztályának vezetőjével találkozott Hakan Fidan török külügyminiszter péntek délelőtt Dohában.
2024. 08. 02. 11:39
Élő
Jelenleg nincs előkészítés alatt semmilyen békecsúcs Oroszország részvételével
2024. 08. 02. 10:51
Élő
Iszmail Haníje meggyilkolása Teheránban „nem segíti” a tűzszüneti tárgyalások előremozdítását – mondta Joe Biden amerikai elnök, egy nappal a Hamász politikai vezetőjének meggyilkolása után.
2024. 08. 02. 09:43
Élő
Állva ünnepelték a WSJ szerkesztőségében, amikor kiderült, hogy a lap újságírója, Evan Gershkovich kiszabadult Oroszországból.
2024. 08. 01. 21:57
Élő
Az orosz hadsereg a Donyeck megyei Pokrovszk közelében húzódó frontvonalra összpontosítja erőit - közölte csütörtökön Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka Facebook-bejegyzésében, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.
2024. 08. 01. 20:13
Élő
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az egész világ (beleértve Ukrajnát is) azt szeretné, ha Oroszország részt venne a következő békecsúcson.
2024. 08. 01. 18:18
Élő
A Lufthansa csoport augusztus nyolcadikáig minden utas- és teherjáratát törölte a Tel-Aviv-i reptérről, közölte a társaság szóvivője.
2024. 08. 01. 16:29
- 12:52 Magyar Péter felszólalásával kezdődik a Parlament
- 12:42 Legalább két Balatonnyi víz hiányzik a talajból Magyarországon
- 12:38 Elnézést kért az OTP, mert kétszer vontak le pénzt a korábbi vásárlásokkor
- 12:26 Egy negyvenes anyuka meghalt, egyéves gyermeke megsérült a Bögöténél történt balesetben
- 12:22 Így működött a sporttao – minden 300 millió feletti programra kormányzati jóváhagyás kellett
- 12:05 Huszonhétszer vágták pofon Dustin Hoffmant a Diploma előtt forgatásán
- 11:52 Eladhatatlan a letartóztatott osztrák ingatlanmágnás 32 milliárdos luxusvillája
- 11:47 Nem akármilyen páncélszekrényekre bukkant az NVVH Seszták Miklós otthonában
- 11:26 Vettel megható üzenetet küldött a rekordját megdöntő Antonellinek
- 11:19 Tovább nőtt a benzin és a dízel ára közötti különbség
- 11:15 Magyar: Támogatjuk a legfőbbügyész-jelölt megválasztását
- 11:11 Polyák Gábor: Akármilyen furcsán hangzik is, sokat köszönhetek az elmúlt 16 évnek
- 11:00 1500 éves, kísérteties leletre bukkantak Japánban
- 10:49 Legendás Antonelli, a bambino-világbajnok – a világ a Forma–1 legfiatalabb világbajnokának lábai előtt hever
- 10:42 Kilőtt az érdeklődés az Otthon Start Program utolsó napjaiban
- 06:55 Csak így lehet eltemetni a kutyát a kertben
- 07:15 Kvíz: mennyit tudsz a Forma-1-es világbajnokokról?
- 06:56 Magánterület, azonnal távozz! – dörrent rá egy hangszóró a kéktúrás pecsételőkre
- 06:20 Parlament: megtudhatjuk, kik rejtőznek a százmilliárdos tőkealapok mögött
- 08:24 Soha ennyi orosz katona nem halt meg Ukrajnában, mint most vasárnap
- 09:28 Videó: így csapódott be a házak közé a kisrepülőgép Floridában
- 05:58 Tarthatatlan a Fidesz-modell, mégis marad az Európa-bajnok áfa
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest–Belgrád-vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 03:33 „A VAR nem veszi észre? 50 kamera van” – a Liverpool csapatkapitánya szerint mindenki láthatta, hogy büntetőt kellett volna kapniuk
- 09:50 Eltűnt egy 14 éves lány Budapestről
