Nagyvilág
Élő
Szerdán kora reggel Oroszország újabb rakéta- és dróntámadást indított Ukrajna ellen.
Élő
Üzenetet küldött Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Kim Dzsongun.
Élő
Izrael kedden késő este légicsapást mért a dél-libanoni Dzsúja falura.
Élő
A Hamász kedden este választ adott az Amerikai Egyesült Államok által is támogatott gázai békejavaslatra, a szervezet egyik vezetője pedig arról beszélt, hogy továbbra is várják az izraeli elköteleződést az állandó tűzszünet mellett, írja a BBC.
Élő
A román államfő cáfolta, hogy a NATO keleti szárnyának tagállamait tömörítő Bukaresti Kilencek (B9) Magyarország kizárását fontolgatnák, amiért a magyar kormány állítólag rendszeresen szembehelyezkedik a partnerek döntéseivel.
Élő
Közös nyilatkozatban fejezték ki aggodalmukat kedden Oroszország NATO-tagországokban végzett „rosszindulatú hibrid műveletei" miatt a szövetség keleti szárnyához tartozó országok csoportjának, a Bukaresti Kilenceknek (B9) társelnökei.
Élő
Sajtóértesülések szerint kikerülhet Magyarország a volt Keleti Blokkos NATO-tagállamok csoportjából, a Bukaresti Kilencek köréből.
Élő
Megkezdődött Oroszországban a nem hadászati (tehát harcászati) nukleáris erők hadgyakorlatának második szakasza - közölte az MTI szemléje szerint az orosz védelmi minisztérium.
Élő
Jens Stoltenberg szerdán Budapestre utazik, hogy Orbán Viktorral tárgyaljon.
Élő
Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy elfogta a Libanon irányából a Golán-fennsík felé lőtt, mintegy 50 rakéta egy részét .
Élő
Hétfőn elesett négy izraeli katona a Gázai övezet déli részén, Rafahban egy aláaknázott ház felrobbanásakor – tudatta az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője kedden.
- 05:05 Sosem volt még ilyen meleg az Adria Horvátországban
- 04:40 Véres csatában halt meg az egyetlen székely fejedelem
- 04:10 Egy gőzgép nyerte az első autóversenyt
- 03:40 A szlovákok és a norvégok az egyik legjobb példa, hogy a kötelező visszaváltási rendszer működik
- 03:40 Kínzó lassúsággal némileg enyhül a forróság
- 03:24 Megvan a Fradi labdarúgócsapatának első BL-selejtezős ellenfele
- 23:02 „Hiányzott a szív, az akarat és az agresszió, ennek a címeres mezben pedig nem szabadna megtörténnie"
- 22:04 BL-döntős tapasztalattal bíró csatár lehet a Fradi nyári célpontja
- 21:34 Sulyok Tamás: a kegyelmezés jogára kiegészítő jogkörként tekintek
- 21:09 Ha Neil Armstrong befuccsol, Scarlett Johansson akkor is elrepít a holdra
- 21:08 Európa-bajnokot igazol az AC Milan
- 20:32 A nap legfontosabb hírei – 2024. július 16.
- 20:29 Haladás helyett Haladás indul az NB III-ban
- 20:28 Lázár János megint nekiment a Coca Colának, mert kevés a narancs a magyar Fantában
- 20:22 Eljegyezték Emma Robertset
- 19:36 Videó rögzítette a szolnoki kalandparkban, ahogy egy kísérő kirúgta egy gyerek lábait, aki a fejére esett
- 17:46 Bejelentették, ki énekli idén a Himnuszt a Magyar Nagydíj előtt
- 19:05 Eljutott Kirill pátriárkához a budapesti metropolita szexuális zaklatási ügye
- 18:04 Átszakadhat a Nashville-i víztározó gátja, elrendelték a lakosság evakuálását
- 13:47 47 magyar turista került kórházba, miután megebédeltek egy herkulesfürdői panzióban
- 14:18 Véget ért az S. Richárd elleni hajtóvadászat: Budapesten fogták el az exét és egy fiút megszurkáló férfit
- 18:57 Megnézett egy eladó házat, majd szó nélkül beköltözött a négy gyerekével
- 15:05 „Ez a darab hozzájárult ahhoz, hogy kegyvesztetté váltunk” – Utoljára játszották az Őrült Nők Ketrecét az Átriumban
- 19:09 Jakupcsek Gabriella fotót posztolt lányunokájáról, aki egy újság címlapján bukkant a nagymamájára
- 20:28 Lázár János megint nekiment a Coca Colának, mert kevés a narancs a magyar Fantában