Egy szövetségi bíró kedden semmissé tette a Trump-kormányzat minden döntését, amelyek az Amerika Hangja nevű, szövetségi támogatásból élő médiacég működését leállították. Az Amerika Hangja alapvetően olyan helyeken sugárzott, ahol a sajtó kevésbé szabad, mint az Egyesült Államokban.
Royce C. Lamberth elrendelte, hogy nagyjából ezer újságíró térjen vissza a munkába március 23-ig és folytassák a műsorsugárzást. A bíró döntése a külsős munkatársakat nem érinti.
A döntés arra hivatkozott, hogy a kongresszus egyértelműen meghatározta az Amerika Hangja költségvetését és a céljait, a Trump-kormányzat pedig nem vette figyelembe a törvényeket, amikor bezárta az ügynökséget.
A döntés jelentős csapást jelent Kari Lake, az Amerika Hangja és a Szabad Európa nevű médiumokat irányító Trump-szövetséges számára. Mindez egy héttel azután történt, hogy ugyanez a bíró kimondta, hogy Lake-et eleve illegálisan nevezték ki vezetőnek, amivel semmissé tette az általa bevezetett leépítéseket.
