Nagyvilág

Elment az áram Kubában

YAMIL LAGE / AFP
YAMIL LAGE / AFP

Újabb országos áramszünet volt a 11 millió lakosú Kubában hétfőn, írja az MTI.

Az energetikai és bányászati minisztérium a szigetország energetikai hálózatának teljes leállásáról számolt be az X közösségi oldalon, hozzátéve, hogy vizsgálják a történteket. Az ország állami energetikai vállalata pedig közölte, hogy dolgoznak a szolgáltatás helyreállításán.

A kubai áramszolgáltatás március 4-én is összeomlott, az ország nyugati felében milliók maradtak villamos energia nélkül.

Miguel Díaz-Canel államfő pénteken elmondta, hogy az amerikai energiablokád miatt az ország több mint három hónapja nem jutott olajszállítmányokhoz, így főleg napenergiából, földgázból és hőerőművekben termelnek áramot. Donald Trump amerikai elnök januárban vámokkal fenyegetett meg minden olyan országot, amely olajat szállít Kubának.

Mindemellett a válság sújtotta, kommunista vezetésű ország külkereskedelmi minisztere hétfőn bejelentette, hogy kész kereskedelmi kapcsolatokat felvenni amerikai vállalatokkal, illetve az Egyesült Államokban élő, kubai gyökerekkel rendelkező személyekkel. Oscar Pérez-Oliva erről az NBC amerikai hírtelevíziónak adott interjújában beszélt Havannában. Pérez-Oliva szerint Kuba az amerikai befektetések felé nyitással egy dinamikus befektetői környezetet kíván teremteni. Mint mondta, nagyberuházásokat is engedélyeznének különösen az infrastruktúra kiépítésében.

A miniszter a kubai gazdaság kulcságazatainak újraélesztéséről beszélt, így a turizmusról és a bányászatról, de az ország elavult energetikai hálózatának korszerűsítését is felvetette.

Az amerikai elnök vasárnap ismételten kilátásba helyezett egy lehetséges megállapodást Kubával, bár ennek részleteire nem tért ki. A kubai kormány pénteken erősítette meg első ízben, hogy amerikai képviselőkkel tárgyalások folynak

a kétoldalú nézeteltérések megoldására.

A Floridától mindössze 145 kilométerre fekvő szigetország 1962 óta amerikai gazdasági embargó alatt áll, ami gyakorlatilag ellehetetleníti ott az amerikai beruházásokat. A kubai vezetés ráadásul alapvetően ellenséges viszonyban van az Egyesült Államokban élő kubai kisebbséggel, amely főként Florida déli részén tömörül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik