A következő élő közvetítés része Az USA és Izrael megtámadta Iránt, állítólag megölték Ali Hameneit, Irán legfelsőbb vezetőjét

Trump: Hosszúra is nyújthatom vagy két-három nap alatt is véget vethetek az egésznek

ROBERTO SCHMIDT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
ROBERTO SCHMIDT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

„Hosszúra is nyújthatom, és átvehetem az egész dolgot, vagy két-három nap alatt is véget vethetek az egésznek, és azt mondhatom az irániaknak: »Néhány év múlva újra találkozunk, ha újraindítjátok [a nukleáris programotokat]«” – nyilatkozta az Axiosnak Donald Trump amerikai elnök, aki először szólalt meg azóta, hogy hivatalosan is bejelentette az iráni akció megkezdését.

Mindenesetre több évbe fog telni, mire felépülnek ebből a támadásból

– jósolta.

Trump két fő okot említett a támadások megindítására: az első az volt, hogy a héten kudarcba fulladtak a tárgyalások. „Az irániak közel kerültek a megállapodáshoz, majd visszavonultak – közel kerültek, majd visszavonultak. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy valójában nem akarnak megállapodást” – mondta.

A másik ok az elnök szerint Irán elmúlt évtizedekben tanúsított viselkedése volt. Trump elmondta, hogy miközben pénteken megírta a támadást bejelentő beszédét, megkérte csapatát, hogy állítsák össze az elmúlt 25 év összes Iránhoz kapcsolódó támadását világszerte.

Láttam, hogy minden hónapban valami rosszat tettek, felrobbantottak valamit vagy megöltek valakit

– mondta az Axiosnak.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik