Dohukban a legolcsóbb szállodában szálltunk meg a belvárosban. A szobánk a buszpályaudvarra nézett. Fehér kisbuszok álltak egy betonhíd alatt, mögötte a hegyek. A motorok zúgása és a hömpölygő tömeg egész éjszaka behallatszott az ablakon.
Hajnalra lett csend, mert esni kezdett az eső. Lemosta a kék „szénmonoxidfelhőt” a hegyekről, hideg levegőt fújt végig az utcákon, én pedig nem tudtam meggyújtani a cigarettámat a szélben, miközben a taxira vártunk.
„Biztosan nem hoztad magaddal?” – kérdeztem Kawát. Az öreg huncut mosollyal rántott egyet a miszbaháján (imaláncán), majd azt mondta:
„Megbeszéltük, hogy nem hozom, nem is hoztam”.
