Szombaton összesen nyolc ember vesztette életét síelés közben az Alpokban, Ausztriában, miután a heves havazás után a lavinál számos áldozatot követeltek.
A Guardian összefoglalója szerint szombaton kora reggel Salzburg közelében, a Pongau térségében egy lavina elsodort egy hétfős síelőcsoportot, négyen meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsérült. A rendőrség közleménye szerint egy lavina elsodorta egy másik hétfős cseh síelőcsoport három tagját is a Stájerország tartományban található Murtal körzetben. A hó teljesen eltemette őket. A tájékoztatás szerint a mentőknek sikerült megtalálniuk és részben kiásniuk az eltemetett áldozatokat, de mint írták
Az azonnali mentési erőfeszítések ellenére a három személyt holtan találták meg.
Szombaton kora reggel egy másik lavina elsodort egy síelőt ugyanazon a területen, így az ismert áldozatok száma összesen nyolc fő.
Kedden szintén egy lavina megölt egy 13 éves cseh síelőt, aki az osztrák alpesi üdülőhelyen, Bad Gasteinben síelt a pályán kívül. Múlt vasárnap egy 58 éves síelő halt meg egy lavina miatt a nyugat-ausztriai tiroli Weerberg üdülőhelyen. A szomszédos Svájcban egy német férfi halt meg egy lavina miatt, négy másik ember pénteken sérült meg sífutás közben. A múlt hétvégén Franciaországban hat síelő halt meg, miután különböző alpesi üdülőhelyeken lavina sodorta el őket – olvasható a hírösszefoglalóban.
