Munkacsoport létrehozásáról állapodott meg Dánia és Grönland az Egyesült Államokkal, miután az amerikai fél nem tűnt meggyőzhetőnek a sziget ügyében – írja a BBC. Az egyeztetés Vivian Motzfeldt grönlandi, és Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter, valamint amerikai partnereik, JD Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter között zajlott Washingtonban.
Rasmussen „őszintének, de konstruktívnak” nevezte a Fehér Házban tartott megbeszélést és hangsúlyozta, Grönland megszerzése „egyáltalán nem szükséges” az Egyesült Államok számára. A dán külügyminiszter a sajtónak elmondta, hogy Donald Trump „meghódítani” szeretné Grönlandot, de szerinte a találkozó „megváltoztatta az amerikai álláspontot”. Bejelentette, hogy a két ország munkacsoportot hoz létre, mely a következő hetekben a továbblépési lehetőségeket vitatja majd meg. Rasmussen kiemelte, hogy Dánia kész fokozni a térség biztonságához való hozzájárulását, valamint cáfolta az Egyesült Államok azon állítását, hogy Grönlandot Kína vagy Oroszország fenyegetné. A két miniszter hangsúlyozta, hogy Dánia és Grönland kész figyelembe venni Trump elnök egyes aggályait, de vannak egyértelmű „vörös vonalak”, amelyekről nem hajlandóak kompromisszumot kötni.
Mindeközben A cél a régió biztonságának megerősítése és az ehhez vezető út feltérképezése – olvasható a védelmi minisztérium közleményében –, ami akár tengeri felderítést is magában foglalhat. A dán fegyveres erők közleménye szerint „kiterjesztett katonai jelenlét” lesz Grönlandon és annak környékén, beleértve a NATO-szövetségesek repülőgépeit, hajóit és katonáit.
Majd meglátjuk, mi történik Grönlanddal.
– válaszolta Trump, aki a megbeszélésen nem vett részt, de később az Ovális Irodában arról kérdezték, tiszteletben fogja-e tartani Grönland szuverenitását a terület megszerzésére irányuló törekvései során.
A probléma az, hogy Dánia semmit sem tudna tenni, ha Oroszország vagy Kína meg akarná szállni Grönlandot, míg mi mindent meg tudnánk tenni. Ezt a múlt héten Venezuelával kapcsolatban is megtapasztaltuk. Nem tudok arra hagyatkozni, hogy Dánia képes lenne megvédeni magát
– tette hozzá.
