Aldrich Hazen „Rick” Ames 1941. május 26-án született River Fallsban, Wisconsinban, három gyermek közül a legidősebbként. Édesapja, Carleton Ames, az európai és az ázsiai történelem professzora volt, édesanyja, Rachel Ames pedig középiskolai angoltanár. Carletont az 50-es években beszervezte a CIA, és Burmába küldte a családjával együtt, de a nappal is jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztó férfi nem volt alkalmas hírszerzőnek. Rick 12 éves korában tudta meg, hogy az apja kém – és ez nagyon imponáló volt számára.
Ames előbb egyetemistaként vállalt nyári munkát a CIA-nál karbantartóként, majd 1962-ben irodistaként kezdett dolgozni. Négy évvel később, az egyetem elvégzése után hivatalosan is hírszerző lett, és a következő évtizedekben Washingtonban, New Yorkban és Törökországban is dolgozott. A ranglétrán fokozatosan haladt felfelé annak ellenére, hogy az egyik felettese szerint alkalmatlan volt a külszolgálatra, egy másik alkalommal pedig egy rendkívül érzékeny iratokat tartalmazó táskát hagyott a vonaton, amivel veszélybe sodort egy, a CIA-nek dolgozó szovjet diplomatát.
Első feleségét, a szintén kémként dolgozó Nancy Segebarth-ot 1969-ben vette el, majd 1981 és 1984 között Mexikóvárosban állomásozott, ahol megismerte a második feleségét, a kolumbiai nagykövetségen dolgozó Maria del Rosario Casast. Amest 1983-ban a CIA szovjet/európai részleg elhárítási vezetőjévé nevezték ki, ahol hozzáfért a hírszerzés legérzékenyebb titkaihoz, beleértve az Egyesült Államoknak dolgozó szovjet ügynökök személyazonosságát, 1984-től pedig arra is engedélyt kapott, hogy szovjet nagykövetségi tisztviselőkkel találkozzon, felmérve azt, hogy ki lehetne potenciális CIA-forrás.
Egy 1994-es interjúban azt állította, hogy az „átállás” gondolata már a hetvenes években, a New York-i tartózkodása során felmerült benne. A munkája révén szoros kapcsolatot ápolt és rendszeresen találkozott szovjet újságírókkal és diplomatákkal, például a Pravda vezető tudósítójával, akik révén fokozatosan szívta magába a szovjet gondolkodásmódot. Később kialakult benne egy olyan meggyőződés, amelyet ő maga is arroganciának nevezett, miszerint jobban tudja, mi árt és mi nem az USA-nak, hogy mi szolgálja valójában az amerikai külpolitikát és nemzetbiztonságot, ezért jogosnak érezte, hogy saját belátása szerint cselekedjen.
