Sűrű a reggel az egyes számú kijevi igazságügyi halottasház udvarán. Lassan már négy éve mindegyik az.
Ezerszeres kapacitáson működünk
– mondja az egyik halottszállító. Az udvaron három hatalmas hűtőkamion parkol, mivel a négymilliós főváros természetes halálozási arányaira méretezett épület képtelen befogadni a keletről érkező feketezsák-áradatot.
A ravatalozó oldalán sorakozó koporsók arra várnak, hogy a kamionok hátuljából kiemelt következő „heroj” – az ukránok következetesen hősként hivatkoznak minden elesett katonára – örök nyugovóra térhessen bennük.
Köztük van Aser Benjáminé is, a fába beleégetve a Hármas Rohamdandár logója. 15 perc – ennyi jut az óriási forgalom miatt a ravatalozóban a búcsúztatásra, ha letelt, könyörtelenül beparkol az olívazöld katonai furgon, hogy utasát elnyelve elinduljon a menet a temetőbe. A katonai temetéseket csak elvétve szakítja meg egy-egy civilé.
Ejszer
– ez van cirill betűkkel Benjámin vezetékneveként a fekete zsákra írva, ahogy áttolják az udvaron a várakozók között.
Édesapja, Aser Nátán mindeddig tartja magát, de itt elcsuklik a hangja:
