Nagyvilág

Kínos nyelvbotlás: egy amerikai szenátor azt mondta, abba kellene hagyni a pedofilok támadását

CHIP SOMODEVILLA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
CHIP SOMODEVILLA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Érdekes pillanatoknak lehettek tanúi azok, akik a tévében követték az amerikai szenátus munkáját kedden, nem sokkal azelőtt, hogy a költségvetéssel kapcsolatos viták miatt kormányzati leállás kezdődött.

A szenátorok éppen kétpárti javaslatokról vitáztak, amikor szót kapott a republikánus Ted Cruz, és mondandóját azzal kezdte, egyetért demokrata kollégájával, Cory Bookerrel, abban, hogy megegyezést kell keresniük.

„Mi lenne, ha mindannyian összefognánk, és azt mondanánk: »Vessünk véget a gyilkosságoknak!« Mi lenne, ha mindannyian összefognánk, és azt mondanánk: »Vessünk véget a nemi erőszaknak!«”, jelentette ki, majd ezután jött a kínos rész:

Mi lenne, ha mindannyian összefognánk, és azt mondanánk: »Ne támadjuk többé a pedofilokat!«

A szövegkörnyezetből ugyan kiderül, hogy Cruz nem a pedofilok támogatására szólította fel politikustársait, azonban a politikus észre sem vette, hogy mit mondott, rögtön folytatta a mondandóját.

A rövid videó gyorsan elterjedt a közösségi médiában, és ennek minden bizonnyal köze van ahhoz is, hogy a Trump-kormányzat számos kritikát kapott azzal kapcsolatban, ahogy az Epstein-iratok nyilvánosságra hozatalát kezeli.

Olvasói sztorik