Nagyvilág

„Wir schaffen das” – mit sikerült megvalósítani a merkeli menekültígéretből tíz év alatt?

Sean Gallup / Getty Images
Sean Gallup / Getty Images
Éppen tíz évvel ezelőtt fogalmazott úgy az akkori német kancellár, Angela Merkel egy menekülttáborban, hogy „sikerülni fog”, azaz Németország képes lesz megbirkózni a menekültáradattal. Egy évtized után érdemes mérlegre tenni, valóban sikerült-e kezelniük a németeknek a mintegy 1,2 millió menekült érkezésével kialakult helyzetet? Elsősorban azt vizsgáltuk, hogy áll a migránsok helyzete a munkaerőpiacon, a szociális ellátórendszerben, illetve hogyan érzik most magukat, és persze miként viszonyulnak hozzájuk tíz év után a németek.

Wir haben so vieles geschafft – wir schaffen das

– azaz magyarul: „annyi mindent sikerült elérnünk, ezt is kezeljük.”

A kijelentés 2015. augusztus 31-én hangzott el Angela Merkel akkori német kancellártól a drezdai menekülttáborban – így reagált a menekültpolitikáját ért kritikákra, ami elindította a Magyarországon rekedt menekültek határellenőrzés nélküli Németországba áramlását. A Willkommenskultur szlogenjévé vált „wir schaffen das” mellett egyébként továbbra is kitart az országot 16 éven át vezető Merkel, akinek a kijelentése részben azt eredményezte, hogy a 2015–2016-os menekülthullám idején 1,2 millió menekültkérelmet adtak be Németországban (egyetlen másik uniós tagállamban sem volt ilyen magas ez a szám), a menekülttáborok pedig telítődtek, az érkezők kezelését az túlterhelt önkormányzatok nem is tudták rendesen kezelni. A feszültséget tovább fokozta, hogy 2015 szilveszterén Kölnben, a dóm előtt több száz nőt zaklattak szexuálisan.

A tízéves évforduló alkalmából a német köztévének adott interjújában a korábbi kancellár közölte: megdöbbenti, hogy még mindig felemlegetik neki ezt a mondatot, ugyanis ma is pontosan úgy cselekedne, mint 2015-ben, és szerinte az akkori döntése helyes volt és humánus.

Ez egy folyamat, de már sokat elértünk. És ami még hátra van, azt folytatni kell.

Merkel ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy az ország politikai polarizációja, a szélsőjobb megerősödése is jórészt ennek a politikának a következménye.

Természetesen a döntésem arra késztette az embereket, hogy csatlakozzanak az AfD-hez. És ez minden bizonnyal erősebbé tette az AfD-t

– ismerte el a Szabadság című memoárjának magyar kiadása miatt október elején Budapestre látogató Merkel, aki azonban azzal nem ért egyet, hogy a lépése túlterhelte volna Németországot.

Sean Gallup / Getty Images Angela Merkel a berlini AWO Refugium Askanierring menekültszálló meglátogatásakor 2015. szeptember 10-én.

Azóta saját pártja, a kereszténydemokrata CDU is szakított a merkeli szemlélettel, a párt és az ország élén is utódja, Friedrich Merz úgy nyilatkozott pár napja arról, hogy sikerült-e kezelni a menekültkérdést:

Ma már tudjuk, hogy egyértelműen nem sikerült

– fogalmazott Merz, aki szerint az integrációval kapcsolatos adatok egyértelműen ezt mutatják.

Vajon melyiküknek van igaza?

Munkaerőpiac

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik