Nagyvilág

Melania Trumpot is Nobel-békedíjra jelölnék

Egy republikánus képviselő szerint nagyban a first lady-nek lesz köszönhető, ha véget ér a háború Ukrajnában.

Ne csak Donald Trump amerikai elnököt, de feleségét, Melania Trumpot is jelöljék a 2025-ös Nobel-békedíjra, javasolja Anna Paulina Luna floridai képviselő. A republikánus politikus a Fox News-nak beszélt erről.


Luna a csatornának elmondta, Melania Trump kulcsfontosságú szerepet játszott az Oroszországgal folytatott tárgyalásokban, így nagyrészt a first lady-nek lesz köszönhető, ha béke születik Ukrajnában.

Ha a Nobel-békedíj bizottság tudná, mi a jó nekik, akkor mindenképpen helyesen tennék, ha jelölnék Donald Trumpot, de úgy gondolom, hogy Melania Trump is jelölt lehetne

– indokolt a képviselő.

Donald Trumpot először 2018-ban jelölték a Nobel-békedíjra, a jelölést Christian Tybring-Gjedde norvég parlamenti képviselő nyújtotta be egy másik norvég tisztviselővel, az apropó a Kim Dzsongunnal való csúcstalálkozó volt. Két évvel később szintén Tybring-Gjedde jelölte Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra, miután az amerikai elnök segített az Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok közötti békekötésben. Idén augusztus elején írtuk meg, hogy Azerbajdzsán és Örményország közösen terjesztené fel Donald Trumpot Nobel-békedíjra, miután a két ország békeszerződést írt alá a Fehér Házban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik