Nagyvilág

Visszautasították a Menendez testvérek szabadlábra helyezési kérelmét

California Department of Corrections / AFP
California Department of Corrections / AFP
A Menendez fivérek megközelítőleg harminc éve töltik börtönbüntetésüket szüleik meggyilkolásáért, ám úgy tűnik, a feltételes szabadlábra helyezésért felelős bizottság még mindig nem tartja őket alkalmasnak, hogy visszatérjenek a társadalomba.

Először Erik Menendez, majd pár nappal később testvére, Lyle szabadlábra helyezési kérelmét is elutasította a kaliforniai feltételes szabadlábra helyezési bizottság – írja a Variety. Ez volt a testvérek első jelenése a bizottságok előtt azóta, hogy 1989-ben elítélték őket szüleik, Jose és Kitty meggyilkolásáért. A kérelmet legközelebb három év múlva nyújthatják be ismét.

A testvérpár története nemcsak az erőszakos bűncselekmény nyomán kapott hatalmas médiavisszhangot az elfogásukat követően. Ugyanis mikor bíróság elé álltak, tettüket azzal indokolták, szüleik brutálisan bántalmazták őket fizikailag, mentálisan és szexuálisan is – amit a többi családtag részint alátámasztott.

Lyle esetében a bizottság egyik tagja, Julie Garland úgy fogalmazott, a pozitív külső alatt még mindig antiszociális viselkedésminták rejlenek. Ettől függetlenül arra bátorította, ne adja fel a reményt és a következő beadásig igyekezzen minél inkább bizonyítani, tényleg érdemes a szabadságra.

Testvére, Erik ügyében azzal indokolták a kérelem elutasítását, hogy a börtönben tanúsított viselkedése alapján úgy vélik, még mindig veszélyt jelent a társadalomra. A bizottság szerint a férfi még mindig úgy viselkedik, mintha a törvények rá nem vonatkoznának és a börtönön belüli szabályokat is rendszeresen áthágja.

Feltétel nélkül szeretjük őket és továbbra is mellettük állunk, bármi történjen

– nyilatkozta a fivérek családja.

A fivérek történetét Netflix sorozat formájában is feldolgozták, ami a legkevésbé sem nyerte el a testvérpár tetszését: karaktergyilkosságnak és szemenszedett hazugságnak nevezték a benne látottakat.

Kapcsolódó
Nehéz eldönteni, ki a valódi szörnyeteg a szülőgyilkos testvérpár Netflix-sztorijában
A Jeffrey Dahmer történetével indított antológiasorozat második felvonása nem tesz igazságot, és nem kezeli egyik lehetőséget sem tényként, bizarr módon azonban mégis hozzájárulhat ahhoz, hogy kiderüljön az igazság. Kritika.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik