Többen életüket vesztették az üzemanyagárak emelése miatt kezdődött és zavargásokká fajult tüntetésekben Angolában az elmúlt két napban, a hatóságok több mint ezer embert vettek őrizetbe fosztogatások és erőszakcselekmények miatt.
A kormány döntése, amellyel júliusban megemelte az erősen támogatott üzemanyag literenkénti árát, erős elégedetlenséget váltott ki a dél-afrikai országban, amely Nigéria után Afrika második legnagyobb olajtermelője, de sokan élnek itt szegénységben – írta az MTI.
A fővárosban, Luandában az üzletek bezárása ellenére kedden is folytatódtak a fosztogatások. Az AFP francia hírügynökség szerint lövéseket hallottak a központi Cazenga negyedben, ahol a tudósító szerint az emberek élelmiszereket és más árucikkeket loptak a boltokból. A helyi Nzinga televízió kedden mutatta, amint nők sírnak egy holttest mellett a környék egyik utcájában. Halálának körülményeiről nem álltak rendelkezésre részletek. Ugyanebben a körzetben egy fiatalembert egy szupermarket közelében találtak holtan, az AFP szerint vélhetően egy eltévedt golyó okozhatta halálát.
Az összecsapások központja a főváros Prenda kerületében volt – írta a Jornal De Angola című helyi lap. A tüntetők barikádokat emeltek az utakon. A rendfenntartók lövéseket adtak le a levegőbe, hogy helyreállítsák a rendet. A luandai vasúttársaság vezetősége biztonsági okokból felfüggesztette a vonatforgalmat a fővárosban. Az egyház felszólította az ország polgárait, hogy tartózkodjanak az erőszakcselekményektől és a gyűlöletkeltéstől.
A hatóságok kedd este közölték, hogy egy rendőrtisztet megöltek Icolo e Bengo tartományban, nem messze Luandától. „1214 gyanúsítottat vettünk őrizetbe” – mondta Mateus Rodrigues rendőrfőnök-helyettes a kedd esti sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy ez a szám valószínűleg emelkedni fog, mivel a nyomozás folytatódik. A rendőrség kedd reggel bejelentette, hogy a hétfői zavargások során négy ember meghalt, de az esti sajtótájékoztatón nem tett említést további civil áldozatokról. Ezzel a halálos áldozatok száma két nap alatt hétre emelkedett.
A helyi média arról számolt be, hogy a biztonsági erők könnygázt és gumilövedékeket vetettek be a tömeg oszlatáskor. A mintegy 30 millió lakosú délnyugat-afrikai országban az infláció nagyon magas, júniusban megközelítette a 20 százalékot, míg a munkanélküliségi ráta a nemzeti statisztikai hivatal szerint megközelíti a 30 százalékot.
A zavargások az ország belsejére is átterjedtek. Egy újságíró a Luandától mintegy 600 kilométerre fekvő Huambo városában elmondta, hogy fosztogatások és zavargások is voltak. A közösségi oldalakon közzétett képek szerint a Luandától mintegy 600 kilométerre délre fekvő, tengerparti Benguela városából is tüntetésekről és erőszakról számoltak be, és a rendőrséget is kivezényelték.
A taxisokat képviselő ANATA elhatárolódott az erőszakcselekményektől, de megerősítette, hogy a háromnapos sztrájk folytatódik. Az emelkedő üzemanyagárak elleni tiltakozásul szerdáig felfüggesztették a taxiszolgáltatást Luandában.
A tüntetések július 12-én kezdődtek, néhány nappal azután, hogy a kormány megszüntette az üzemanyagok ártámogatását. Az intézkedés következményeként szinte azonnal 30 százalékkal emelkedett a benzin és a dízelolaj ára, ezzel egyidejűleg 50 százalékkal emelkedtek a viteldíjak a tömegközlekedési eszközökön.
