„Ránk számíthatsz!” – ez lesz az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a szabadegyetem egyik alapítója a szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint.
Németh Zsolt a július 22. és 27. között megrendezendő XXXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programját ismertetve elmondta: ez a „leglazább szabadegyetem, a legelgondolkodtatóbb fesztivál”, ahol az idén
Kiemelte: a „Ránk számíthatsz!” mottóval az emberiességet, a megbízhatóságot és a kiszámíthatóságot kívánják kifejezni abban a nem könnyű gazdasági, szociális és politikai helyzetben, amelyben vagyunk. Gyors kilábalást, változást várni nem feltétlenül lehet – prognosztizálta a kormánypárti politikus, aki aláhúzta: ami rajtuk, a magyar közéleten múlik, igyekeznek megtenni, akár geopolitikai, akár társadalompolitikai, akár nemzetpolitikai értelemben.
A geopolitikai vonatkozást meghatározza egy globális hatalmi átrendeződés, két nagyon súlyos, Magyarországot is közvetlenül érintő háború. Mindez értelmezése szerint azt eredményezi, hogy visszatér a diplomácia kora, amikor az illúziók további kergetése és a nyers erő sem járható út már. Szükség van a professzionális diplomáciára, párbeszédre az átalakuló világrendben – hangsúlyozta.
Rendkívül erős nemzetközi részvétel mellett zajlik az idei Tusványos. Vendég lesz Tony Abbott volt ausztrál miniszterelnök, várják Janez Jansa volt szlovén miniszterelnököt, Lord David Frostot, a brexit fő tárgyalóját az Egyesült Királyságból.
Ismét ellátogat Tusványosra John O’Sullivan, a Danube Intézet vezetője, aki Margaret Thatcher korábbi brit miniszterelnök beszédírója volt, valamint várják John McLaguchlint, Donald Trump közvélemény-kutatóját is. Érkeznek vendégek Libanonból, Kambodzsából, Venezuelából, Lengyelországból, Németországból.
A magyarországi választási kampány előszelét jócskán lehet már érzékelni: idén is megrendezik a magyar pártpolitikai kerekasztalt, a szombati napon előadást tart Tőkés László, amelyet a hagyományoknak megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök előadása követ. A magyar kormány közel fele – jelen állás szerint hét miniszter – vesz részt a tábor eseményein – ismertette.
Új panelként a fogyatékkal élő honfitársainkról és a roma felzárkóztatásról is szó lesz, Kárpát-medencei kitekintéssel és gazdag programkínálattal jelentkezik a Danube Intézet is. A nemzeti összetartozás kiemelt helyet kap a szabadegyetem programján, az egész Kárpát-medencei magyarság képviselteti magát a meghatározó erdélyi jelenlét mellett.
A kultúra, a sport és a szórakozás is nagy jelentőséggel bír, ismét visszatér a teátrum sátor, lesznek színházi előadások. Kiemelte a népzenei programoknak otthont adó Kriza János csűrt, amelynek külön jelentőséget ad a névadó halálának századik évfordulója. Fellép majd többi között Berecz András, Berecz István, Sebestyén Márta.
A könnyűzenei kínálatot színesíti a Tankcsapda, a Margaret Island, a Neoton, a Republic és Rúzsa Magdi fellépése.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy minden esztendőben újabb és újabb kihívásokkal szembesülnek a szervezők. Idén az a cél, hogy a válságok megoldására kitekintést nyújtsanak, azoknak értelmezési keretet adjanak. Lehetőséget szeretnének teremteni a valódi párbeszédre – hangsúlyozta. A résztvevő partnerek száma évről évre nő, ennek a kihívásnak próbálnak most is eleget tenni – jelezte. A teljes politikai palettát igyekeznek elhozni Erdélyből, a rendezvények fő helyszíne a Kós Károly sátor lesz, ahol terítéken lesznek a nyelvi jogok, az autonómia, a Székelyföld helyzete, a romák helyzete, de szó lesz a parajdi katasztrófáról is. (MTI)
