A következő élő közvetítés része Netanjahu hivatala azt mondja, Izrael valamennyi háborús célját elérte, mégsem mérnek válaszcsapást Iránra

Trump: Lezárult a 12 napos háború

Brendan SMIALOWSKI / AFP
Brendan SMIALOWSKI / AFP

Donald Trump szerint Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg, ami lezárja a „12 napos háborút” – idézi az MTI az amerikai elnököt, aki a megállapodás létrejöttét a Truth Social közösségi oldalán jelentette be washingtoni idő szerint hétfőn este.

Az elnök bejegyzése szerint a háborúban álló felek teljes egyetértésre jutottak, amelynek értelmében átfogó és teljes tűzszünet lép életbe. Donald Trump közlése alapján washingtoni idő szerint kedd 0 órától lép életbe a tűzszünet, ami két lépésből áll.

  • Először Irán szünteti be a harcot,
  • majd Izrael is lezárja a hadműveletét.

A tűzszünet életbe lépése után 24 órával

hivatalosan befejeződik a 12 napos háború

– írta az elnök. Donald Trump szavai szerint a két fél vállalta, hogy „békés marad” és tiszteletben tartja a tűzszünetet.

Azt feltételezve, hogy minden úgy működik majd ahogy kell, szeretnék gratulálni mindkét országnak, Izraelnek és Iránnak, hogy volt ereje, bátorsága és intelligenciája ahhoz, hogy lezárja azt, amit most már 12 napos háborúnak kell nevezni

– fogalmazott az amerikai elnök, aki kiemelte: egy olyan háborút sikerül lezárni, ami éveken keresztül tarthatott volna és elpusztíthatta volna a teljes Közel-Keletet. Bejegyzését azzal zárta, hogy „Isten áldja Izraelt, Isten áldja Iránt, Isten áldja a Közel-Keletet, Isten áldja az Amerikai Egyesült Államokat és Isten áldja a világo.”

JD Vance alelnök a bejelentéssel egy időben a Fox News hírtelevízió Special Report című műsorában elmondta, hogy az elnök hétfőn több alkalommal egyeztetett a konfliktusban érintettekkel a harcok lezárásáról. Az alelnök az iráni helyzettel kapcsolatban kijelentette, hogy az Egyesült Államok az iráni atomlétesítmények elleni légicsapással elérte célját, azaz azt, hogy Iránt megfossza az atomfegyver kifejlesztésének lehetőségétől. Hangsúlyozta, hogy minden valószínűség szerint a konfliktust úgy sikerült lezárni, hogy abban egyetlen amerikai sem sebesült meg. (MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik