Minden évben az ördög ügyvédje vagyok, és boldogan teszem ezt. Idén viszont kicsit kényelmesebb helyzetben vagyok, mint tavaly. Akkor azt mondtam, hogy Trumpot újraválasztják, és sokan mondták, hogy nem valószínű. Azt is mondtam, hogy Trump paradigmaváltást hoz, ezt sem sokan hitték el
– fogalmazott csütörtökön Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Globsec konferencián Prágában.
Orbán ismét panelbeszélgetésen vett részt, pont mint tavaly. Az elmúlt évben valóban nem alakult jól számára a konferencia, több kemény beszólást kapott a mellette ülő panelistáktól, a közönség pedig több ponton konkrétan kinevette.
A fenti nyitó állításával szemben azonban egy éve nem paradigmaváltást jósolt, hanem azt, hogy Trump egy nap alatt le fogja zárni a háborút Ukrajnában. A kérdésre pedig, hogy miként, nagyjából annyi volt a válasz, hogy békének kell lennie.

Orbán idén elmondta, hogy egyetlen komoly aggodalma van: még mindig sok olyan uniós vezetőt lát, akik szerint a NATO megerősítése Ukrajna megerősítését jelenti. Szerinte ez fals, mert Ukrajna nem lesz a NATO tagja, ezt az amerikaiak is kimondták. A miniszterelnök jobbkeze szerint minden uniós országnak választania kell: Ukrajnát vagy saját magát akarja felfegyverezni. Ő az utóbbit javasolja.
A panel egyébként a transzatlanti kapcsolatok változásáról szólt, amiben a többiek nem voltak pozitívak. Nathalie Tocci, az Istituto Affari Internazionali vezetője például arról beszélt, hogy a jóindulatú semlegesség a legjobb lehetőség a mostani amerikai vezetéssel, a konkrét ellenségesség pedig a legrosszabb.
Mujtaba Rahman, az Eurasia Group európai vezetője arról beszélt, hogy a legtöbb NATO-tagországnak valójában pénze sincs arra, hogy teljesítse, amit Trump kér a védelemben, csak abban bíznak, hogy később nem lesz ott Trump.
Orbán Balázs beszélt arról is, hogy szerinte Európa problémáira a válasz az, hogy rezsimváltás kell Brüsszelben, mert ma Európa a leginkább elszigetelt hatalom a világon. Elszigetelődött Oroszországtól, amivel az energiabiztonsága szűnt meg, és elszigetelődött Kínától, amivel a kereskedelme lett gyengébb.
Tocci szerint az, hogy Ukrajna erősítése Európát is erősíti-e, attól függ, miként tekintünk a háborúra. Szerinte, ha proxy-háborúként látjuk, akkor igaz is lehet, hogy a két dolog különbözik. De szerinte Trump lépései pont azt bizonyítják, hogy nem proxy-háborúról van szó, hiszen ha az lenne, Trump tényleg le tudta volna állítani egyetlen nap alatt. Mivel nem tudta, úgy tűnik, hogy Ukrajna megerősítése nem az európai biztonság vége, hanem a kezdete.

Egy ponton ugyanakkor egyetértett Orbán Balázzsal: szerinte Európának nyitnia kell a világ többi része felé, bár Európa most sem elszigetelt, hiszen több tucatnyi kereskedelmi megállapodása van a világgal. Lehetne többet tenni, de elszigeteltnek semmiképp nem nevezhető az európai vezetés.
Orbán Balázs szerint ő nem utálja Európát, de annyit lát, hogy teret veszített, és a szavazók nagy része más irányba indult el.
Rahman szintén úgy reagált, hogy Európa nem elszigetelt, mert a kontinens és Amerika több dologban is egyetért – így például Kínával kapcsolatban. De Oroszország ügyében sem dőlt még el, hogy mi lesz, szerinte már nem ott tartanak, mint a Trump-kormányzat elején. Putyinnak valóban kevesebbet kell dolgoznia Amerika megnyeréséért, mint korábban, de ott van például Lindsey Graham szankciós csomagja a kongresszusban, amit, ha elfogadnak, nagyjából egyetértés alakulhat ki Európa és Amerika között Oroszországgal kapcsolatban.

