Nagyvilág

Svédország: visszavonhatják a kettős állampolgár bűnözőktől a svéd állampolgárságot

afp
afp

A svéd kormány migrációs ügyekért felelős minisztere hétfőn bejelentette, hogy felgyorsítják azon törvényalkotási munkát, amelynek célja, hogy „szükség esetén” a kettős állampolgároktól visszavonhassák a svéd állampolgárságot. Johan Forssell közölte, az alkotmány módosítását is igénylő törvénnyel elsősorban az országban tevékenykedő fegyveres bűnbandák tagjait kívánják célba venni.

A miniszter sajtótájékoztatóján azt mondta:

Az utcáinkon és köztereinken rettegést keltő bűnbandák és tagjaik számára nem szabad többé lehetővé tennünk, hogy svéd útlevéllel utazgassanak a világban, és azt sem, hogy így kerüljék el a kitoloncolást, miután súlyos bűncselekményeket követtek el.

Mint mondta, ez egy folyamatos kétoldalú együttműködést igénylő munka annak érdekében, hogy az érintett országok visszafogadják állampolgáraikat.

A radikális Svéd Demokraták (SD) támogatta jobbközép kormány célja az, hogy kiutasíthassa az érintetteket. A svéd állampolgárság megvonásának tilalmát kimondó alkotmányos előírások felülvizsgálásáról január 15-én bemutatott következtetések szerint lehetővé kell tenni az állampolgárság visszavonását, ha azt hamis információk, hiányos adatok vagy egyéb csalárd információk alapján szerezték meg az érintettek.

A kormány tervei és indoklása szerint az állampolgárságtól való megfosztást akkor is lehetővé kell tenni, ha az érintett bizonyítottan olyan bűncselekményt, például kémkedést vagy hazaárulást követett el, amely „komoly fenyegetést jelent a nemzetbiztonságra”, vagy „súlyosan sérti az állam létfontosságú érdekeit”. A kabinet az államérdeksértés kategóriájába szeretné besorolni azokat az embereket, akik részt vesznek az országban évek óta dúló fegyveres bandaháborúkban, és jelenleg azt is vizsgálja, hogy pontosan kiket érintene ez a törvényi meghatározás.

A rendőrségi adatok szerint jelenleg mintegy 1100 olyan személy rendelkezik kettős állampolgársággal Svédországban, akik érintettek a bűnszövetkezetek tevékenységében, és a bűnözői hálózatokat egyre gyakrabban irányítják külföldről. A bűnbandák a közösségi médiafelületeken szervezik a lövöldözésekkel és robbantásokkal járó gyilkosságokat, amelyeket sok esetben 15 év alatti gyerekeket felhasználva követnek el.

A Polgárjogi Védelmezők nevű nem kormányzati szervezet a svéd kormány bejelentésére figyelmeztetett, az állampolgárság megvonása rendkívül negatív következményekkel járhat az egyénre nézve, mert az állampolgárság kulcsfontosságú az alapvető jogok garantálásának szempontjából. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik