A következő élő közvetítés része Eltemették Ferenc pápát, utolsó útja az „utolsók” felé vezetett

A világ vezetői a Vatikánban

Már írtunk arról, hogy Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozott Rómában, s rajtuk kívül is nagyon sok helyről érkeztek vezetők a szertartásra.

A Vatican News összesítése szerint legalább 130 ország, nemzetközi szervezet képviselői vannak jelen a temetésen. Tizenkét király, ötvenöt államfő, tizennégy miniszterelnök érkezett Olaszországba, s több mint négyezer újságíró akkreditált az eseményre. Köztük Varga Jennifer, a 24.hu fotósa, akinek képei itt láthatók:

Kapcsolódó
Így készült a Vatikán a pápa temetésére – A 24.hu képei Rómából
Szombaton 10 órakor kezdődött a szertartás, amelynek keretében végső nyugalomra helyezik az elhunyt Ferenc pápát. A 24.hu helyszínről tudósító fotósának képei a helyszínről.
Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik